A Guns N' Roses elfoglaltabb mint valaha
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Minden napra jut egy új helyszín a Guns N' Roses európai turnénaptárába. Ezúttal az orosz szervezők jelentették be, hogy az amerikai hard rock banda két koncertet ad Moszkvában.
Lassan betelik a Guns N' Roses európai turnénaptára. Már tulajdonképpen az összes európai városban szerveztek le koncertet. A tegnapi nap folyamán az orosz szervezők bejelentették, hogy az amerikai hard rock banda két koncertet ad Moszkvában május 11-én és 12-én.
Axl Rose és csapata az összes velünk határos országban fellép, így eljönnek Ausztriába, Szlovéniába, Szlovákiába, Romániába, Horvátországba, de nem maradnak ki a nagy nyári zenei fesztiválok sem Olaszországban, Franciaországban, Angliában, Spanyolországban és a skandináv térségben. Már szinte nincs is olyan európai város, ahol ne lenne koncert a nyár folyamán, de a szervezők még mindig nem álltak le, és sorra jelentik be az újabb helyszíneket.
A frontember, Axl Rose februárban töltötte be 50. életévét, de semmit sem veszített varázsából. A közönség még az olykor felmerülő botrányok és sorozatos késések ellenére sem fordul el tőle. Úgy tűnik, a rajongók szeretete csillapíthatatlan.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Történt egy kis baleset.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.