Kim Kardashian Kanye West pénzére hajt?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kris Humphries elmondása szerint a Grammy-díjas amerikai lemezproducernek és rappernek, Kanye Westnek szüksége lesz a szerencsére, ha Kimmel akar járni.
Kris Humphries akkor tört össze teljesen, amikor Kim Kardashian nyilvánosan is kijelentette, hogy el akar válni, mindössze 72 nap házasság után. Ezt követően Kris mindent kitálalt a sajtónak, hogy Kim csak a pénzért és a hírverésért ment hozzá feleségül.
Kim elmondása szerint, amiket Kris mondott róla, csak rágalmazások, hiszen ő szerelemből ment hozzá, csak már nem tudtak olyan jól meglenni. A realitysztár félt, hogy a válás és rágalmazások után egy férfi sem szeretne vele lenni, ám ez nem így alakult.
A Kanye Westet és a Kardashian lányt egy filmpremieren kapták lencsevégre, és a paparazzók szerint már megvolt az ágyjelenet is. Kris szerint viszont Kim csak a rapper pénzét szeretné, és minél drágább ajándékokat, majd őt is otthagyja, ahogy vele tette.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Már megvannak a következő főszereplők.
Bevallotta, mit kíván a legjobban.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
A híreség a terhességéről vallott.
Hatalmas sikernek örvend a sorozat.
Megérkeztek az első képek.
Will Smith mesélt erről.
A színésznő kórházba került.
Szomorú dolgot árult el.
Újabb outfitek a vörös szőnyegről!