Filmsztárrá avanzsálhat Csobot Adél
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Bár a végső döntőig nem jutott el, Csobot Adél mégis nyertesnek érezheti magát. A 18 éves lányt máris megkeresték egy filmes ajánlattal.
Csobot Adél a dobogó harmadik fokán fejezte be X-Faktor szereplését, ám egyáltalán nem kell elkeserednie amiatt, hogy nem jutott be a fináléba, hiszen máris jobbnál jobb ajánlatokkal bombázzák a tehetségkutató műsor felfedezettjét.
„A jövő még nagyon sok kaput kinyithat előttem, tényleg bármi megtörténhet”- nyilatkozta kiesése után Adél, és úgy tűnik, optimizmusa nagyon is megalapozott volt. A HÍr24 arról értesült, hogy Neményi Ádám filmproducer, aki többek között az S.O.S. szerelem! és a 9 és 1/2 randi című filmeket is jegyzi, felfigyelt a lányra a műsor ideje alatt, és már meg is kereste egy filmszerep ajánlattal a fiatal tehetséget.
Azt ugyan még nem árulta el, hogy konkrétan melyik filmben és milyen szerepben láthatnánk Adélt, ha elfogadja az ajánlatot, annyi biztos, hogy a nagykárolyi énekesnő máris rengeteget nyert a műsorral, hiszen amellett, hogy nagyon sokan megkedvelték, még akár egy filmszínészi karriert is befuthat az X-Faktornak köszönhetően.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Sokan számítottak rájuk.
Kékben ragyogott a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.