Leforgatta első videoklipjét Emmelie de Forest
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az idei Eurovízió-győztes most kerített időt igen sikeres dala, az Only Teardrops megklipesítésére, hiszen sokakkal ellentétben, ő mindössze dalával érkezett Malmőbe, klip nem készült hozzá ez idáig.
Vasárnap és hétfőn zajlottak Emmelie első klipjének, az Only Teardropsnak a munkálatai, a forgatást hétfő éjjel fejezték be. Az énekesnő az elmúlt hetekben Dániát járta, folyamatosan interjúkat adott, és időközben első albuma is megjelent, a neki hatalmas sikert hozó, Only Teardrops címmel.
Az Európában több országban listavezető (de legalábbis biztosan top 5-be került) dal klipjét nem más, mint Michael Sauer Christensen rendezte, aki például dolgozott már együtt Medinával, Katóval vagy a The Storm and Burhan G-vel is. A klipet a tengerparton és egy erdőben rögzítették, Emmelie szerint pedig hétfőtől számított 10 nap kell az utómunkálatokra – így legkésőbb jövő hét végén klippremier várható.
A klipforgatáson készült képeket Michael Søndergaard Facebook-oldalán lehet megtekinteni – eddig közepes méretben.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Már megvan a csöppség neve.
Már megvannak a következő főszereplők.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.
Justin édesanyja tisztázta a kérdéses körülményeket.