Avril Lavigne: „Sok dráma volt az album körül”

Idén ősszel kerül az üzletek polcaira a kanadai énekesnő ötödik stúdióalbuma, így nemrég a Nylon Magazin kért interjút a gyönyörű énekesnőtől, aki készségesen válaszolt a magánéletét firtató kérdésekre.

hirdetés

Avril Lavigne már több, mint 10 éve áll a világot megrengető deszkákon a reflektorfényben, ám igen ritkán nyilatkozott magánéletéről. Legutóbb a Nylon Magazinnak adott interjújában azonban sok apróságot megosztott az őt faggató riporterrel.

– Hogyan néz ki Avril Lavigne egy napja?

– Dolgozom, és néha elmegyek görkorizni. Amikor a stúdióban dolgozom, rendszerint nincs időm semmilyen más munkafolyamatra, amit egyébként csinálni szoktam. Elég későig bent vagyok, aztán hazaérkezéskor szinte rögtön az ágyba zuhanok és ez így van rendjén. Szó szerint nincs időm tornázni sem, ha dolgozok. Egyedül akkor van ilyenkor időm kikapcsolódni, amikor alszok. Egy átlagos munka nélkül töltött napon általában alszom, tornázok, főzök, mosok, takarítok és otthon lazítok. Nem nagyon járok el sehova, olyankor élvezem, hogy otthon lehetek. Ha úton vagyok, akkor mindig emberek vesznek körül.

– Miért nem beszéltél soha a kapcsolataidról?

– Mindig igyekeztem védelmezni a magánéletemet – már ami a családomat és a párkapcsolataimat illeti. Sosem beszéltem róluk. Az első dolog, amit tudnak rólam az emberek, akikkel együtt dolgozom, hogy nem beszélek ezekről a dolgokról és néha nehéz, de a munkakapcsolat az munkakapcsolat. Chadet is ez a reflektorfény övezi, hogy mindenki róla beszél. Szóval, ez az első alkalom, hogy megnyílok egy ilyen beszélgetés során, de azt gondolom, nem mondok sokat így sem.

– Mit tanultál a legutóbbi albumodtól, a Goodbye Lullabytól?

– Sokat akartam azon az albumon dolgozni, de nem kaptam meg a kellő támogatást a kiadómtól. Több alkalommal is visszadobták és tovább kellett rajta dolgozni, azzal érveltek, hogy itt-ott hibádzik a stílus vagy a dalszöveggel van baj. Nagyon sok dráma volt az album körül. Úgy hiszem, ez egy nagyon jó tapasztalat volt számomra. Energetikailag nézve olyan, mintha az emberek, akikkel egy csónakban evezel, nem támogatnának téged vagy épp meg akarnak állítani abban, hogy úgy csinálj valamit, ahogyan azt te szeretnéd – ezzel befolyásolva az áramlást. Voltak, akik nem hittek az egészben, de én mindvégig hittem benne. Az albummal kapcsolatos összes tapasztalatom kihívást jelentett, mely alapján újra mellém pártoltak a munka végére. Ez egy nagyon kellemetlen dolog volt, melynek során végig makacsnak és erősnek kellett lennem és fel kellett emelnem a kib*szott fejem.

– Milyen volt reflektorfényben felnőni?

– Azt hiszem, klassz volt, néha visszanézegetem a Youtube-on a korábbi interjúimat. Őrület, hogy milyen fiatal voltam; amikor egy régi képet látok, akkor tudatosul bennem, hogy minden dokumentálva van. Azt hiszem, jó, hogy olyan gyerekkorom volt, amilyen, hiszen egy viszonylag normális volt: suliba jártam, hokiztam, baseballoztam, együtt lehettem a családommal egy kisvárosban. Szóval normális gyerekkorom volt és normálisan nőttem fel.

– Miért van olyan sok hűséges rajongód?

– Nehéz megértenem ezt. Nem vagyok benne biztos, hogy miért. Azt hiszem, talán azért, mert én magam írom a dalokat, és mert ezek a dalok valósak. Jelentenek valamit az embereknek. Rengeteg tapasztalatot szerzek azáltal, hogy a világ minden tájáról érkező rajongókkal találkozom, és elmondják nekem, hogy milyen hatással vagyok az életükre. Igyekszek sok időt rájuk szánni minden album elkészültekor és a turnékon. Azzal töltöm az időmet, hogy városokat és országokat keresek fel ekkor. Amikor ezt teszed, akkor látják igazán, hogy törődsz velük, hisz időt szakítasz rájuk és szerintem ezért maradnak hűségesek.

hirdetés