Starity

Hamarosan indul az Arrow 2. évada

2013. szeptember 24. 18:06   |   Szerző: mili..summer

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb információk láttak napvilágot a sorozat következő évadáról, amelyekből megtudhatunk néhány részletet Oliver és Laurel kapcsolatáról is.

hirdetés
Hamarosan indul az Arrow 2. évada

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, október 9-én folytatódik az Arrow című sorozat a 2. évaddal, így nem is csoda, hogy a készítők mindent elkövetnek azért, hogy felkeltsék a sorozat rajongótáborának figyelmét, valamint, hogy újabb nézőket csalogassanak a képernyők elé.

Először is elárulták az Entertainment Weeklynek, hogy a Fekete Kanári már az első részben fel fog tűnni, akit Caity Lotz fog alakítani. „Ő egy új játékos a városban, egy védelmező, aki a bántalmazott nőkért áll bosszút, és úgy tűnik, hogy az Íjászra is pályázik. A mi dolgunk (producerek) lesz kitalálni, hogy miért– mondta Andrew Kreisberg.

Hogy mi vár Laurelre az új évadban? A sorozat 5 hónappal a Gladest leromboló földrengés után fog folytatódni. „Laurel és Oliver is Tommyt gyászolja. Annak ellenére, hogy Tommy szakított a lánnyal, Laurel mégis úgy érzi, elárulta őt azzal, hogy Oliverrel töltött egy éjszakát – és természetesen azért is, mert Tommy azért halt meg, hogy az ő életét menthesse. Laurel ebben az évadban minden erejével azon lesz, hogy mindezt jóvá tegye. Sajnos Oliver számára mindez azt jelenti, hogy ő is el akarja kapni az Íjászt, mint új kerületi ügyész. Szóval, míg mindketten azon lesznek, hogy megbirkózzanak Tommy 'elárulásával' és halálával, addig éjjelente egymásra fognak vadászni – tette hozzá el.

Andrew Kreisberg azt is elárulta, hogy a triumvirátus (Felicity, Oliver, Dig) miután túlélte a katasztrófát, még közelebb került egymáshoz: nem csak barátok lettek, de egy család is. Van köztük egy könnyed bajtársiasság, ami lehetővé teszi számukra, hogy élvezzék, amit csinálnak.

A The CW csatorna ismeri a nézőközönségét– írta az EW, majd azzal folytatta, hogy korábban már közöltek egy fotót az Arrow főszereplőjéről, Stephen Amellről, de most megérkezett a folytatás: még három kidolgozott felsőtest – David Ramseyé, Manu Bennetté és Colton Haynesé.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek