Starity

Halálos kórral kell megküzdenie Varga Viktor szerelmének?

2013. október 03. 22:10   |   Szerző: xMilesss

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A múlt heti Mr és Mrs-ből is ismerhetik a nézők Varga Viktor szerelmét, Cinthya Dictatort, aki elég szókimondó, és kiáll az igazáért is. A lányt most egy komoly betegség fenyegeti: lehet, hogy szembe kell néznie a rákkal.

hirdetés
Halálos kórral kell megküzdenie Varga Viktor szerelmének?
Fotó: TV2

A fiatal hölgy nyakán több kitüremkedő csomó megjelent, orvosa szerint pedig nem kizárt, hogy komoly következményei is lehetnek ennek, főleg, hogy örökletesen könnyen kialakulhat nála a rák. Viktort azonban mélyebben érintette a dolog, mint Cinthyát, mivel nagyon aggódik érte, de leszögezte, hogy mindenben mellette áll majd, ha kiderül a legrosszabb.

„Eleinte győzködtem magam, hogy nem kell megijednünk, mert velünk nem történhet semmi baj. Aztán rájöttem, hogy van okom aggódni. Bevallom, attól féltem a legjobban, hogy ha véletlenül bebizonyosodik a legrosszabb, én tehetetlen leszek, és lelkileg nem tudom majd végigcsinálni ezt a szörnyűséget. Persze ezek csak a kezdeti gondolataim voltak, hiszen bárhogy is legyen, kizárt, hogy magára hagyjam Cintyt, hiszen ő az életem” – mesélte az énekes a Borsnak.

Cinthya, aki közel két hét múlva tudja meg az eredményeket, viszont nincs teljesen elkeseredve, ugyanis annak tudatában is, hogy mekkora lehet a baj, teljességgel arra koncentrál, hogy nincs még veszve minden és a pozitív hozzáállás számára a legfontosabb. Annak ellenére, hogy kilencven százalék esélye van a betegségre, bízik abban, hogy kiderül, az aggodalmak alaptalanok.

Viktornak egyébként szerelme mellett nagyon fontos a kinézete, épp ezért a Mr és Mrs adásában is leszögezte, hogy szakállától a bátorságpróba kedvéért sem fog megválni, ám Cinthyáért még erre is képes lenne. Ugyanis, ha a legrosszabb bekövetkezik, akkor kemoterápiás kezelést fog kapni, ami miatt ki fog hullani a haja, ezért Viktor azt ígérte, ő is megválik arcszőrzetétől és hajától, hogy szerelmének könnyebb legyen.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek