Húszéves a Placebo

A Placebo zenekar idén ünnepli megalakulásának huszadik évfordulóját. Ez idő alatt hét nagylemezzel, három válogatásalbummal, hat közép- és harminckét kislemezzel ajándékozták meg a rajongóikat, és több mint nyolcszáz koncertet adtak világszerte – ebből hét alkalommal Budapesten is felléptek.

A Belgiumban született, skót, amerikai, olasz és francia felmenőkkel rendelkező frontember 1990-ben Londonba költözött, miután sikeresen végzett az American School Of Luxembourg diákjaként, ahol egészen véletlenül a svéd basszusgitáros, Stefan Olsdal is az iskolatársai közé tartozott. Az útjaik ekkor különváltak, bár ez egyiküket sem viselhette meg, hiszen sosem ápoltak szoros kapcsolatot egymással. Míg az iskolai hierarchia alapján Stefan a menők közé tartozott, Brian Molkót mindenki különcnek tartotta, csodabogárnak, aki a művészetben találta meg önmagát; a színjátszáshoz és a zenéléshez menekülve egyedül szenvedte végig a középiskolai éveit.

Brian megélhetésének érdekében kocsmákban vállalt fellépéseket; egyik nap, 1994-ben Brian a South Kensington állomáson a metróra várva megpillantotta régi ismerősét, Stefant, akivel kisebb beszélgetésbe kezdett. Megtudta, hogy a svéd zenetanulás céljával érkezett Londonba, majd meghívta az akkori fellépésére is.

A rövid koncert után merült fel az ötlet, hogy együtt alapítsanak egy együttest, így létrejött a Placebo elődje, az Ashtray Heart nevezetű formáció.

Brian egyik ismerősének, Steve Hewittnak a közreműködésével – aki addigra több együttesben történő zenélést is maga mögött tudhatott, dobolt például a Breedben, az Electric Crayonsben, a K-Klassban, a Mystic Deckchairsben és a Boo Radleyben is – közel hat hónapig készítettek egyetlen, négy számból álló anyagot, rengeteg instrumentális részt írtak, ezek rögzítéséhez játékhangszereket használtak. Egyetlen álmuk volt, hogy befussanak, azonban ezt megakadályozta akkori dobosuk barátnőjének teherbeesése, aki végül a zenélést feladva egy gyárban vállalt munkát a biztos megélhetés érdekében.

Az egyik legrégebbi Placebo-dal még 1994-ből.

Ezután dobos nélkül maradtak, míg Stefan fel nem kereste egy barátját, aki szintén Londonban tanult zenét. A svájci származású Robert Schultzberg végül 1994 szeptemberében örömmel csatlakozott a sikerre éhező Molkóékhoz, ami után felmerült a névváltás ötlete. Akkoriban rengetegen drogokról nevezték el a zenekarukat, ezért úgy döntöttek, valami olyan anyag nevét veszi fel, ami drog, de mégsem hat – így lett a nevük Placebo. Érdekes tény, hogy a Placebo latin szó azt jelenti, „tetszeni fogok”, „meglepetést fogok okozni”. Nos, így húsz év elteltével biztosra kijelenthető, a kezdetektől fogva hűek a nevükhöz.

Ezt követően megkötötték a legelső lemezszerződésüket a Hut Recordsszal, 1995 novemberében megjelent a legelső kislemez, a Bruise Pristine, amit 1996 áprilisában a Come Home követett, majd július 16-án kiadták a saját nevüket viselő debütáló albumot is. Bár a zenekar legidősebb tagja, Brian Molko is épphogy betöltötte huszonkettedik életévét, máris egyek voltak Anglia legnagyobb reménységei közül. Azonban az elismerések és a kritikusok folytonos dicsérete ellenére is csak akkor sikerült komolyabb nevet szerezniük maguknak, amikor David Bowie felfigyelt rájuk, majd felkérte őket, hogy lépjenek fel az előzenekaraként. Végül a zenekar bemutatkozó, identitáskereső, szex valamint drogok körül forgó albuma az Egyesült Királyságban arany-, valamint Franciaországban platinalemez lett, és még a Kerrang legjobb új brit zenekarnak járó díját is megnyerték 1997-ben.

A fülledt éjszakák ihlették az áttörést jelentő kislemezt.

Kicsivel kevesebb mint két évvel a debütálásuk után – nézeteltérések miatt ismételten Steve Hewitt-tal a dobok mögött –, 1998 közepén stúdióba vonultak, hogy elkezdjék rögzíteni a második albumuk dalait, majd augusztusban ki is adták a legelső kislemezt, a Pure Morningot, ami a mai napig a zenekar egyik legnagyobb sikerének számít, hiszen Amerikában is ismertebbé tette a Placebo nevét.

Az 1998. október 12-én kiadott Without You I’m Nothing végül az Egyesült Királyságban és Ausztráliában platina-, Franciaországban pedig kétszeres aranylemez lett.

1999. február 16-án a British Music Awards gáláján – ahol a Pure Morninggal jelöltek voltak a legjobb videoklip kategóriában – ismételten egy színpadon álltak David Bowie-val; közösen adták elő a 20th Century Boy című feldolgozásukat, majd nem sokkal a második turnéjuk befejeztével, ennek az időszaknak a lezárásaként Bowie megkérte, hogy énekeljék fel együtt is a Without You I’m Nothing dalt.

A stúdiózás mellett ismételten bálványukkal zenélhettek élőben is.

Harmadik lemezüket a megszokottnál tovább készítették; bár 1999 végén stúdióba vonultak, a hivatalos verzió szerint kilenc hónapig ültek az anyagon, míg végül 2000 októberében megjelent a kedvenc hangszerboltjukról elnevezett Black Market Music. A teljesen új hangzásvilágot választott Placebo ezen lemezének limitált kiadásán kapott helyet végül a Bowie-val közös duett is, valamint egy Depeche Mode feldolgozás, az I Feel You.

A frontember ekkoriban kezdett el érdeklődni az elektronikus zene iránt; legújabb szenvedélye munkájukból is visszaköszön. A legelső kislemezként kiadott Taste In Men máris egy elektronikus intróval indul; a Spite and Malice-ban pedig Justin Warfield közreműködésével a hiphop vonulaton belül is kipróbálták magukat.

A hosszadalmas stúdiózás eredményeként a turnéjuk lerövidült, azonban ez nem akadályozta meg a zenekart abban, hogy hazánkban is fellépjenek a Sziget Fesztivál – akkor még Pepsi Sziget – nagyszínpadán. Nem kis port kavartak azzal, hogy a kerületi polgármester tiltásának, valamint az erről szóló szerződés aláírásának ellenére női ruhában léptek a színpadra, ahol először Brian megköszönte a „meleg fogadtatást”, majd egyszerűen homofób f*szfejnek nevezte a kerületi polgármestert, így bevésve magát a magyar rajongók emlékezetébe, valamint lezárva a fesztivált.

A számtalan újdonságot felsorakoztató lemez végül az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Olaszországban és Svájcban is aranylemez lett, azonban a kritikusokat és a rajongókat egyaránt megosztotta, és nem érte el a kívánt sikert.

A váratlan elektronikus vonallal mindenkit ledöbbentettek

A zenekar még a Black Market Music turnéja alatt a turnébuszban elkezdte megírni a következő lemezükre a dalokat, így a 2001. október 19-én befejezett harmadik turnéjuk után nem sokkal, 2002 júliusában vissza is tértek a stúdióba, hogy negyedik albumuk felvételeit is megkezdjék. A teljes album végül Sleeping With Ghosts névvel 2003. március 21-én került a boltok polcaira.

A Placebo ezúttal sem hanyagolta a Black Market Musicon már bemutatott elektronikus hangzást, azonban ezt most keverték a korábban megismert – utolsó lemezen háttérbe szoruló – melankolikus dalszövegekkel. A zenekar vélhetőleg itt megtalálta a középutat, hiszen azóta is az egyik legsikeresebb albumukként tartják számon, amit az eladási statisztikák is alátámasztanak; a Sleeping With Ghosts Németországban platina-, Franciaországban kétszeres platinalemez, az Egyesült Királyságban és Görögországban pedig aranylemez lett.

A tavaszi megjelenés után nem sokkal, még az év szeptemberében megjelent egy exkluzív kiadás, a Special Edition, amin tizenharmadik számként szerepel a Protect Me From What I Want francia változata, a Protège Moi, ami a mai napig a rajongók egyik legnagyobb kedvence nemcsak Franciaországban, hanem világszerte.

A különleges kiadványhoz hozzátartozik még egy bónuszlemez is, ami egyszerűen a Covers címet kapta, mivel tíz feldolgozást rögzítettek rá. Ezek már korábban megjelentek egy-egy B-side keretein belül, kivéve az albumnyitó Kate Bush-feldolgozás, a Running Up That Hill, valamint a The Ballad of Melody Nelson, amiben a francia színésznő, Françoise Hardy Brian partnere.

Ezt követően adták ki az első koncert DVD-jüket, a Soulmates Never Die-t, amit 2003 októberében rögzítettek Párizsban, ezt követte legelső válogatás albumuk, a Once More With Feeling: Singles 1996-2004, ami 2004 novemberében jelent meg. Hasonló címmel megjelent egy videóválogatás is, a Once More With Feeling: Videos 1996-2004. Ez szinte az összes addig megjelent Placebo-klipet tartalmazza, néhány koncertfelvételt, és egy riportot, amiben a zenekar tagjai mesélnek az addigi életükről, valamint magáról a megalakulásuk történetéről.

Ezt a turnéjukat, illetve eddigi legnagyobb siker-sorozatukat a londoni Wembley Arénában zárták november 4-én, ahol a The Cure-ból ismert Robert Smith is elment vendégeskedni; Egy Placebo-számot, a Without You I’m Nothingot, valamint a The Cure klasszikusát, a Boys Don’t Cryt adták elő.

A The Bitter End a mai napig a zenekar legnagyobb sikere

A zenekar a 2005-ös évet pihenéssel töltötte, mindössze tizenhárom koncertet adtak egész évben; Brian Molko akkori partnerének, Helena Berg fotográfusnak teherbe esése hatalmas szerepet játszhatott a történtekben. Azonban két hónappal kisfia megszületése után, decemberben ismételten stúdióba vonultak, és belekezdtek a legújabb lemez munkálataiba.

Március 6-án kiadták a két kislemezdalt, Európában a Song To Say Goodbye-t, valamint az Egyesült Királyságban Because Want You-t. Ezt egy héttel később, március 13-án követte a teljes album, olyan előadók vendégeskedésével, mint a The Killsből ismert Alisson Mosshart, vagy épp a R.E.M énekese, Michael Stipe.

A Meds nem csak a kritikusok tetszését nyerte el; a Placebo egy, a legjobb nemzetközi rockzenekarnak járó, illetve két Kerrang-jelöléssel gazdagodott – utóbbinál az Infra-red című számukkal a legjobb kislemez kategóriában voltak jelölve, illetve a legjobb dalszerzőnek járó díjjal gazdagodtak is, 2007-ben pedig az „év legjobb nemzetközi rock/alternatív zenekara” díjra voltak esélyesek az ECHO Awards jóvoltából.

Mivel ekkor volt tíz éve, hogy megjelent a legelső lemezük, azt egy bővített formában ismét kiadták, ami szeptember 25-én jelent meg. Ez a verzió négy bónuszdalt tartalmaz, a Paycheck valamint a Flesh Mechanic 1995-ben rögzített demóját, valamint a Slackerbitchet és a Drowning By Numberst. A kiadványhoz egy bónusz DVD is tartozik, amin korábbi tévészereplések, koncertfelvételek is megtalálhatók.

A zenekar a Meds turné lezárásaként – aminek keretein belül hazánkba kétszer is ellátogattak –, másfél évnyi folyamatos koncertezés után 2007-ben még a Linkin Parkos Project: Revolution turné keretein belül a My Chemical Romance-szel, a HIM-mel és más zenekarokkal is elindult közösen Amerikába. Ehhez készítettek egy EP-t Extended Play '07 címmel, ami július 31-én jelent meg. A huszonkilenc állomásos turné július 25-étől szeptember 3-ig tartott.

Azonban hazatérésük után nem sokkal, 2007 októberében tizenegy évnyi együttzenélés után Steve Hewitt kilépett a bandából; így lezárult egy újabb fejezet az életükben, és ismételten, már harmadik alkalommal maradtak dobos nélkül – a folytatást illetően teljes bizonytalanságban.

A zenekar egyik legközkedveltebb dalává vált a drogos Meds.

Ezt követően több alkalommal is felmerült a feloszlás lehetősége, miközben a két megmaradt tag azon is elgondolkozott, hogy dobos nélkül rögzítsék hatodik albumukat. Végül átmenetileg visszavonultak, aminek következtében Stefan inkább saját, szólóprojektjére, a Hotel Personára kezdett el koncentrálni.

Ennek következtében 2008-ban szinte nem is adtak koncertet, minden idejüket annak szentelték, hogy megtalálják azt, aki pótolhatja Steve Hewitt-ot. A megoldást végül az akkor mindössze 22 éves, kaliforniai Steve Forrest jelentette. Brianék az amerikai punkrock banda, az Evaline dobosaként ismerték meg, még amikor a Meds turné alatt az előzenekarukként léptek fel. Mikor Steve hallotta, hogy nincs dobosuk, próba szerencse alapon felkereste őket, és teljesítette is a banda feltételeit, így 2008 óta ő tölti be a dobos posztját.

Első alkalommal 2008. december 7-én léptek fel így együtt a kambodzsai Angkor Watban megrendezett emberkereskedelem ellen meghirdetett rendezvényen, majd 2009 januárjában bejelentették, hogy dolgoznak a következő lemezen. Azonban nem Steve Forrest jelentette az egyetlen újdonságot; Fiona Brice hegedűművész személyében – aki már a Medsen található Song To Say Goodbye-nál is közreműködött – gazdagodtak egy vokalistával, valamint egyébként is színes zenei világuk tovább gazdagodott.

Közös munkájuk gyümölcse végül 2009. június 8-án jelent meg Battle For The Sun címmel, amit a frontember egy „új kezdetként” írt le.

És igaza is volt, hiszen a megszokottá vált melankolikus lemez helyett egy energikusabb, pozitívabbnak szánt anyaggal tértek vissza, dalszövegeikben hanyagolva az LMBT-témákat, valamint a drogokat, a frontember ígéretéhez hűen „kiléptek a fényre", aminek következtében az egyetlen változatlan dolgot Brian jellegzetes énekhangja jelentette, azonban az újítással számtalan rajongót szereztek ismételten maguknak.

A töretlen sikerük megerősítéseként – amellett, hogy a Battle For The Sun négy országban lett aranylemez – ezzel az anyaggal nyerték meg a legjobb alternatív zenekarnak járó MTV EMA-díjat 2009. október 5-én.

2010. szeptember 27-én kiadták a hatodik lemezük Redux verzióját, majd másnap a 150 állomásos turnéjukat a londoni Brixton Academy-ben zárták, ahol rögzítették a második koncert DVD-jüket, amit végül 2011 októberében adtak ki We Come In Pieces címmel.

A pozitívabb dalszövegekkel egy teljesen új Placebót kaptunk

A zenekar 2011. november 13-án jelentette be, hogy visszatérnek a stúdióba, majd májusban osztották meg a rajongókkal, hogy az év vége felé kiadnak pár új dalt. Eközben júliusban ismételten turnézni kezdtek, amiknek dallistáját új anyag híján a legismertebb, legkedveltebb számaikból állították össze. Végül ígéretükhöz hűen szeptember 12-én kiadták a négy új dalt, valamint egy feldolgozást tartalmazó EP-jüket, B3 címmel.

2013. május 21-én jelentették be a hivatalos oldalukon keresztül, hogy az új lemez szeptember 16-án fog megjelenni. A Loud Like Love nevet viselő albumot a Meds-hez hasonlóan ismételten a londoni RAK Studiosban rögzítették 2012 végén-2013 elején.

A lemeznek külön érdekessége, hogy a frontember eredetileg csak kísérletezésként írta meg a dalokat – kíváncsi volt, mire lenne képes a társai nélkül, így minden hangszeren egyedül játszva rögzített dalokat a lakásában –, aminek szokatlan módon a szerelem lett a mozgatórugója. Azonban ahogyan már megszokhattuk, Brian ezt a témát sem a megszokott módon értelmezte – így bár a szerelemmel járó boldogságról, őrült vágyakozásról is szó esik, inkább az árnyoldalakat boncolgatja dalszövegeiben -, nem pedig a sablonos gondolatokat vetette papírra. Így végeredményként egy, a régi hangzáshoz hasonló, szívfájdító, meglehetősen őszinte albumot rögzítettek, amit Brian élete legszemélyesebb munkájának vél.

A szociális média ellen felszólaló dal a régiekhez hasonló sikernek örvend

Szeptember 16-án a hetedik nagylemez megjelenésének megünnepléseként egy páratlan műsorral készültek; a Loud Like Love TV keretein keresztül ők voltak a legelsők, akik a Google és a Youtube közreműködésével élő műsort közvetítettek a londoni stúdióból. A közel két órás show keretein belül eljátszottak nyolc új dalt, valamint két klasszikust, illetve számtalan kulisszák mögüli felvétel lejátszásával és interjúval engedték közelebb magukhoz a rajongóikat, akik közül három szerencsés élőben is beszélhetett a Placebo tagjaival.

2013 novemberében megkezdték legújabb turnéjukat, februárban pedig kezdetét veszi az éves fesztiválozás. A húszéves fennállását ünneplő zenekar idén hazánkba is ellátogat; augusztus 13-án a Sziget fesztivál nagyszínpadán adnak koncertet, a frontember elmondása szerint pedig máris a nyolcadik lemezüket tervezik – sikertörténetük pedig tovább folytatódik.