Madilyn Bailey is feldolgozta a Magic Rude című számát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Madilyn Bailey - csatlakozva ezzel pár kollégájához - feldolgozta a Magic nevű együttes Rude című számát.
Madilyn Bailey feldolgozta a Magic egyik nagysikerű dalát, a Rude-ot, ami kilenc hónapja debütált, és hét hónapja kapta meg a hozzárendelt videoklipet. Madilyn pedig tegnap töltötte fel a videomegosztóra a saját verzióját, ami szokásához híven elérhető az iTuneson is.
Ahogy Bailey kisasszony mostanában nagyon szívesen forgat szabad ég alatt, úgy most is ezt tette. A feldolgozáshoz készült klipet egy kollégájával, Flulával vette fel egy hegyoldalon, és ukulelén kísérte a dalt.
A feldolgozással pedig úgy látszik, Madilyn egyből visszaszőkült, a pár nappal hamarabb láthatott vörös hajszínből. Előtte a YouTube-videóiban mindig saját, természetes hajszínével láthattuk, a szőkével, csak néha egy-egy Instagram-fotóján tűnt fel vörösben. Azonban a pár nappal ezelőtti videójában szőke hajszínétől „megfosztva” mutatta be nézőinek edzés előtti rutinját.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Történt egy kis baleset.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.