Klippremier: iamamiwhoami - tap your glass
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Amíg a rajongók várakoznak az iamamiwhoami legújabb lemezére, addig a csapat megörvendeztette őket egy vadonatúj kisfilmmel, a tap your glass-szel.
Már hetek óta nem titok, hogy az ismert, svéd elektropop együttes, az iamamiwhoami hamarosan a boltok polcaira dobja harmadik nagylemezét, a BLUE-t. Július nyolcadikán kaphattunk némi ízelítőt az albumból egy trailer formájában. Mint tudjuk, a november tizedikén megjelenő korongon összesen kilenc szám fog majd helyet kapni, és ezekből már háromhoz készült kisfilm is fountain, hunting for pearls, illetve vista címen.
Az album előzetese után az együttes nem adott semmiféle hírt afelől, hogy publikálnak-e még a BLUE megjelenéséig klipeket, azonban a mai nap folyamán az iamamiwhoami feltöltötte a hivatalos YouTube-csatornájára a negyedik videoklipjét is tap your glass címen. A csapat ez alkalommal sem okozott csalódást, hiszen az énekesnő, Jonna Lee különleges hangja mellett a festői táj is elkápráztat minket. A harmadik nagylemez továbbra is előrendelhető az iamamiwhoami hivatalos oldalán, a To whom it may concernön.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Már megvannak a következő főszereplők.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
A híreség a terhességéről vallott.
Justin édesanyja tisztázta a kérdéses körülményeket.
A színésnő nehéz időszakon van túl.
Ez a két színész randizhat egymással.