Megjelent Kim Jong Hyun első szólóalbuma
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Január 12-én került ki a boltok polcaira a SHINee-ból jól ismert Kim Jong Hyun első önálló albuma, mely a BASE nevet kapta.
A tavalyi évben a SHINee rajongók hatalmas örömére Lee Taemin mutathatta be saját szerzeményét, az ACE-t. 2015. január 12-én pedig Kim Jong Hyun adta ki legújabb BASE című szólóalbumát, valamint ezzel szinte rögtön párhuzamosan egy videoklipet is feltöltöttek a világhálóra. A lemezen található összes dal szövegét maga az énekes írta. "Hogy ősszinte legyek, nem vagyok nagyon jártas a ballada stílusú dalokban. Bár régebben sok ehhez hasonló számot énekeltem, mégis elég távol állnak tőlem. Azonban érdekes módon ez az album mutatja be leginkább a zenével való kapcsolatomat!" – nyilatkozta a fiatalember.
Az album mellé leforgatott kisfilm a lemez második dalához készült, melynek címe nemes egyszerűséggel Crazy. A hangszerelésben a legnagyobb szerepet a zongora kapta, valamint érdekes hatást kelt a háttérben feltűnő kórus is. A rappelős rész egy kicsit rekettebb hangzású, rendkívül magával ragdó. Összeségében kijelenthetjük, hogy egy kifejezetten fülbemászó dal született.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Már megvan a csöppség neve.
Már megvannak a következő főszereplők.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.
Justin édesanyja tisztázta a kérdéses körülményeket.