Starity

Axl Rose veszi át Brian Johnson megüresedett helyét az AC/DC élén

2016. április 18. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyelőre nincs szó végleges hatalomátvételről: a Guns N' Roses énekese csupán a jelenleg zajló Rock Or Bust turnén helyettesíti kollégáját.

hirdetés
Axl Rose veszi át Brian Johnson megüresedett helyét az AC/DC élén
Fotó: vol.at Illustration

Múlt hónapban értesültünk a szomorú hírről, miszerint Brian Johnsonnak azonnali hatállyal fel kellett hagynia szólóénekesi tevékenységével, miután orvosai figyelmeztették: a további turnézás a hallása elvesztésébe kerülhet. Az énekes nem hezitált, a csapat pedig bejelentette visszavonulását, és nyilvánosságra hozta, hogy vendégénekessel ugyan, de befejezik a turnét.

Tegnap arról is lehullott a lepel, hogy kit köszönthetünk a gitár és a basszus között, Johnson helyét ugyanis Axl Rose vette át nem sokkal azután, hogy saját zenekarát, a Guns N' Rosest is újraegyesítette.

Az AC/DC legénysége ezúton szeretne köszönetet mondani Brian Johnsonnak a közreműködéséért és elkötelezetett munkásságáért, amit a banda élén végzett éveken át. Bármennyire is szeretnénk úgy végigcsinálni ezt a turnét, ahogy elkezdtük, tiszteletben tartjuk Brian döntését, amit a hallása megóvása érdekében hozott. Lekötelezettek vagyunk a turnéval kapcsolatos felelősségvállalásainkat illetően mindazok iránt, akik az évek során támogattak minket, és szerencsések vagyunk, amiért Axl Rose nagyvonalúan felajánlotta a segítségét, hogy teljesíthessük azt, amit vállaltunk

– olvasható a zenekar közleményében.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek