Starity

Liam Payne és Cheryl Cole a családalapítást tervezgeti

2016. június 20. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekesnő ugyan jelenleg is válófélben van, ám ez nem tartja vissza attól, hogy boldog legyen a One Direction énekesének oldalán.

hirdetés

Márciusban járta be a világsajtót a hír, miszerint Liam Payne a tőle tíz évvel idősebb Cheryl Cole mellett talált rá a boldogságra. Azóta kiderült, hogy kapcsolatuk már akkor sem volt újkeletű, hosszú hónapok óta együtt vannak, mi több: saját elmondásuk szerint soha nem voltak boldogabbak. Köztudott, hogy a sztárpár között már a házasság gondolata is felmerült, ennek megkötése azonban egyelőre nem kivitelezhető, hiszen Cheryl jogilag még Jean-Bernard Fernandez-Versini felesége.

Cheryl és Liam nagyon közel állnak egymáshoz, így nem lenne meglepő, ha Cheryl válásának kimondása után még abban az évben összeházasodnának Liammel

– nyilatkozta Jessica Bridge a Metrónak, állítását pedig egy független forrás is megerősítette a The Sunnak hozzátéve, hogy már a családalapítás kérdése is terítéken van a szerelmesek között.

Nagyon komoly a kapcsolat kettejük között. A legközelebbi barátaiknak már a családalapításról beszéltek. Cheryl Ashley Cole-lal kötött házassága jobb napjai óta nem volt ilyen boldog, mint most.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek