Kiderült, mikor jelenik meg Drake és Jennifer Lopez duettje
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Közös munkájuk során bár rövid időre egymásra találtak, végső soron mégis a munka kötötte össze őket.
dA közelmúltban ért véget Drake és Jennifer Lopez kérészéletű kapcsolata. A párt egy közösen elkészített dal hozta össze, amit bár szándékukban áll megjelentetni, egyelőre bizonytalan, hogy mikor is hallhatjukelőször. A HollywoodLife úgy tudja, hogy bár a duett megvalósult, a két előadó még egyezkedik, és egészen addig nem kívánják megjelentetni, amíg nem elégedettek vele 100%-osan.
Együtt szeretnék megjelentetni a dalt, de még egyikük sem elégedett az eredménnyel. Folyamatosan visszaküldik a dalt a producereiknek utómunkálatokra, hogy kicsit dolgozzanak még a szövegen és a ritmuson. Mivel mindketten nagyon szeretik a rajongóikat, azt szeretnék, ha a kislemez nagyot szólna a piacra dobásakor
– nyilatkozta egy bennfentes.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Kiderült, milyen változások lesznek.
Véget értek a mézeshetek.
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Kékben ragyogott a sztár.
Sokan számítottak rájuk.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.