Saját kezébe vette karrierjét Hyorin
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megszületett Hyorin döntése: a 26 éves idol hivatalosan is otthagyta a Starship Entertainmentet, és saját kezébe vette karrierjét.
A Sistar egykori tagja, Hyorin meghozta döntését, s ezzel új fejezet nyílt életében és zenei karrierjében: nem újította meg szerződését a Starship Entertainmenttel, így egyedül fog tovább menetelni. Az énekesnő teljes mértékben saját maga szeretné irányítani karrierjét, így saját, független céget alapított. Szeptember kilencedikén Instagram-oldalára töltötte fel levelét, melyben jövőbeli terveit osztotta meg követőivel.
A formáció májusi feloszlása után, a rajongók kíváncsian várták, miképp döntenek az egykori tagok és mi is lesz velük. Hyolyn megtalálta saját útját, a másik három ex-Sistar-tag úgyszintén: Bora a Hook Entertainmentnél folytatja tovább, színésznőként szeretne érvényesülni a továbbiakban; Dasom és Soyou ellenben megújították szerződésüket a Starship Entetainmenttel.
A négy lány a feloszlás óta is nagyon szoros barátságot ápol egymással, a napokban pedig sor került egy összejövetelre is.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Fura dolgot posztolt a férje.
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon aggódnak érte.
Nagyon szerelmes a sztár.
Bepillantást engedett az otthonába.
Változtatott a megjelenésén a színész.
Hailey-nek időre van szüksége.
Nagyon benne van a pakliban.
Tudtad, hogy nem Emma a neve?