Feloszlik a Sistar
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Sistar tagjai közösen döntöttek úgy, hogy hét év után külön utakon folytatják. A rajongóknak nyílt levélben mondtak köszönetet az elmúlt évekért.
Május elején nagyszerű hírt jelentett be a Starship Entertainment, miszerint a Sistar – majdnem egy év után – a hónap végén visszatér. Pár nappal később megjelentették a visszatérésről az első képet, melyből kiderült, hogy a csapat május 31-én jelenteti meg újdonságát. Május 18-án kierült, hogy a tagok a céggel kötött szerződése júniusban lejár, s jelenleg is tárgyalnak. A mai napon közleményben adta hírül az ügynökség, hogy a Sistar feloszlik, de a tagokkal jelenleg is folynak a megbeszélések az egyéni szerződések kapcsán.
Helló mindenki, ez itt a Starship Entertainment. Először is, szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, akik a Sistar debütálása óta, vagyis hét éven keresztül mellettük voltak és szerették őket. A Sistar május 31-én, az utolsó lemezével hivatalosan is befejezi a promóciókat. Ügynökségünk és a tagok (Bora, Dasom, Soyou, Hyorin) hosszas megbeszélések után úgy döntöttek, hogy a Sistar feloszlik. Nagyon fájdalmas, de hisszük, hogy ez a legjobb módja annak, hogy a tagokat külön útjaikon támogatni tudjuk. Támogatni fogjuk őket és minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy elérjék kitűzött céljaikat. A Sistar és ügynökségünk még egyszer szeretne köszönetet mondani az elmúlt évek támogatásáért. Kérjük, ezentúl is támogassátok a Sistar tagjait, akik új út előtt állnak. Köszönjük.
A tagok nyílt levélben mondtak köszönetet rajonóiknak.
Az összes Star1-nak, akik mindig támogatták és szerették a Sistart. Sziasztok, a Sistar vezetője, Hyorin vagyok. Már hét év telt el azóta, hogy a Sistar debütált, s az az idő, amit Sistar Hyorinjaként a tagokkal és a rajongóinkkal együtt töltöttem, nagyon értékes számomra. Olyan volt, mint egy álom. A Sistar tagjai most a saját útjukat fogják követni és új fejezet nyílik életükben. Szeretnék őszintén köszönetet mondani a rajongóinknak, hogy megtanították nekünk, milyen szeretni és szeretve lenni, és hogy mennyire boldogok és szerencsések lehetünk, amiért a színpadon énekelhetünk. Nagy szomorúsággal azt választottuk, hogy továbblépünk, de ezentúl is támogatni fogjuk egymást, és jobb oldalunkat fogjuk megmutatni. A tagok és a rajongók örökké a szívemben lesznek. Köszönöm, hogy oly sok szeretet kaptam tőletek. Teljes szívemből köszönöm nektek. Szeretlek titeket.
Már hét éve. Úgy gondolom, hogy különösen boldog voltam és a nehezebb időszakokat is jobbá tettétek, mert a tagok mindig mellettem álltak, akárcsak a rajongóink. Ha visszatekintek, szomorúságot és sajnálatot érzek, amiért nem töltöttünk több időt veletek, a rajongóinkkal. Most már nem számít, hogy hogy fogok a színpadon állni, mert soha nem fogom elfelejteni a szeretett csapattársaimat és rajongóinkat. Szeretlek titeket, sajnálom és köszönöm. A jövőben jó zenével fogok előállni. Legyünk mindannyian boldogok!
A rajongóinknak, Star1-oknak! Sziasztok, Dasom vagyok. Hosszú idő telt el azóta, hogy így köszöntöttelek titeket, s ezért bocsánatot kérek. Nagyon sok mindent szeretnék elmondani nektek, de nem tudom, mivel is kezdejm. Hét év telt el azóta, hogy a Sistar debütált. Szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik az elmúlt években mindig támogattak minket és mellettünk álltak. Köszönöm a sok szeretetet, támogatást, amit kaptunk, s ami miatt a Sistar ilyen sokáig tudta folytatni. Őszintén hiszem, hogy ez miattatok történt meg és jutottunk el idáig. Fájó szívvel mondom ki, hogy az album után feloszlunk. Kívánom, hogy az egyéni tevékenységünk alatt is támogassatok és kísérjetek figyelemmel minket, és azt a sok szeretetet, amit tőletek kaptunk már egyénileg és ha apránként is, de vissza fogjuk nektek adni. Keményen fogok dolgozni, s ezentúl megpróbálok többet kommunikálni veletek, a rajongóimmal. Kérlek, támogassatok minket! Köszönöm.
Sziasztok Star1-ok, Bora vagyok. Minden évben elmondtam, hogy a rajongók tesznek boldoggá. Nagyon jól éreztem magam és nagyon boldog vagyok az elmúlt együtt töltött hét évért. A rajongókkal és a tagokkal együtt töltött idő nagyon boldog és értékes számomra. Úgy tűnik, hogy az erőfeszítéseim megmutatkozni látszanak, azonban egy kicsit szomorú is vagyok, amiért nem mindig sikerült a jobb oldalamat megmutatnom a promóciók alatt. Nehéz volt számomra mindig a legjobb oldalamat mutatnom, de a rajongók mindig egyre több és több erőt adtak. Amikor azt mondták nekem, hogy erőt merítenek belőlem, én is erősebb lettem. Ezt soha nem fogom elfelejteni, és egyre erősebb leszek. Miközben ezt írom, nagyon sok elmék jutott eszembe. Most, a lányokkal külön utakra lépünk, és én támogatni fogok őket. Ez nem azt jelenti, hogy többet nem fogtok újra látni. A jövőben nagyon keményen fogok dolgozni, hogy a legjobb oldalamat mutassam meg, mint Yoon Bo Ra. Az összes rajongónak, akik szerették a Sistart és Borát is és azoknak is, akik velünk voltak: köszönöm. Hálás és boldog vagyok. Továbbra is boldog leszek. Szeretlek titeket.
A Sistar 2010-ben debütált, s olyan slágerek fűződnek a formáció nevéhez (a teljesség igénye nélkül), mint a Push Push, a So Cool, a Loving U, a Give It To Me, a Touch My Body, a Shake It vagy éppen az I Like That. 2011-ben Sistar19 névvel alegységet köszönthettek a rajongók. Dél-Korea egyik legsikeresebb második generációs láncsapata lett az elmúlt évek alatt.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Sokakat bántalmazott a producer.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.
Túl öregnek érzi magát a színész.
Tisztázott egy kérdést a sorozatból.
Óriási lagzit csaptak a szerelmével.