Christina Ricci: „Utáltam a testemet!”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Christina Ricci bevallotta, hogy régen nem volt kibékülve az alakjával – voltaképpen gyűlölte azt a testet, amit nap mint nap a tükör előtt látott.
Az Alpha and Omega című film sztárja bevallotta, hogy régen még anorexiával is küzdött, ám abból sikeresen kigyógyult, miután 10 évesen befutott sztár lett, de a mai napig önértékelési problémákkal küzd.
„Éveken át gyűlöltem magamat a testem miatt – nyilatkozta a Contactmusicnak – Lefedtem az összes tükröt a házamban, hogy még véletlenül se lássam vissza magamat egyikben sem.”
„Még mindig képtelen vagyok beülni egy étterembe, vagy egy olyan helyre, ahol látom a saját tükörképemet. Ilyenkor paranoiássá válok” – mondta.
Mindazonáltal Ricci elmesélte, hogy mikor 2007-ben levetkőzött A lánc című filmjében, az nem igazán tett jót az önbizalmának – sőt, még ez is elősegítette a depressziója kialakulását.
„Ami azt illeti, kénytelen voltam levetkőzni a feszélyezettségemet, mert nem tudhatom, hogy mikor láthatják a tv képernyőin, vagy éppen a mozivásznon a testemet egy meztelen jelenetben az emberek.”
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A héten jön az új évad!
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Tart tőle, hogy történik valami köztük.
Már megvan a csöppség neve.
Már megvannak a következő főszereplők.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.
Justin édesanyja tisztázta a kérdéses körülményeket.