Alec Baldwin sztárügyvédet fogadott: így készül a tárgyalásokra
A forgatás során egy nő meghalt, amikor Alec Baldwin kezébe éles lőszert adtak véletlenül.
Többször foglalkoztunk a tragikus balesettel, ami a Rust forgatásán történt. Alec Baldwin színész kezébe véletlenül éles lőszer került, így, amikor azt elsütötte, eltalálta az egyik operatőrt, aki sajnos belehalt a sérüléseibe.
Sokszor előfordulnak véletlen balesetek a forgatásokon, de semmi ehhez hasonlítható. Egy a trillióhoz az esélye, hogy megtörténjen egy ilyen. (...) Egy nő meghalt. A barátom volt. Amikor Santa Fe-be érkeztem a forgatásra, elvittem vacsorázni. Egy nagyon-nagyon jól működő csapattal forgattunk filmet, amikor ez a szörnyű eset megtörtént. (...)
– nyilatkozta legutóbb Baldwin.
A TMZ most úgy tudja, a színész próbál felkészülni a tárgyalásokra, amelyek még előtte állnak. Baldwin többször hangsúlyozta, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal, amiben az is benne van, hogy szembe kell néznie a perekkel, amelyet két stábtag akasztott a nyakába.
A TMZ úgy tudja, Aaron S. Dyer sztárügyvéd fogja védeni őt, illetve a produkcióban dolgozó egyéb cégeket és személyeket is.
Az ügyvéd egyébként majdnem hét évig volt a Los Angeles megyei helyettes kerületi ügyész.
Azt még egyelőre nem lehet tudni, hogy a szóban forgó perek tárgyalására mikor kerül sor, ahogy azt sem, hogy az áldozat családja végül tesz-e feljelentést a színész ellen.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
Megkérték Phoebe Dynevor kezét.
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Már megvan a csöppség neve.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Újra férjhez megy hamarosan?
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Még több aggasztó hír.