Starity

Kerli

Kerli Kerli nemzetisége 2603. 130rajongó 27vélemény
  • Értékelés
  • tehetség: 99%
  • stílus: 99%
  • szimpátia: 98%

Kerli életrajza

Kerli Kõiv 1987. február 7-én született Elvában, Észtországban. Édesanyja, Piret Kõiv szociális munkás, édesapja, Toivo Kõiv pedig autószerelőként dolgozott. Van egy testvére, Eliisa. A szülei elváltak, mikor Kerli 16 éves volt. Kerli elárulta egyik interjújában, hogy a Supergirl című számát (melyet eredetileg az Utopia című középlemezére szánt) a családja helyzete inspirálta. Eliisa szintén a zeneiparban helyezkedett el, a Eesti otsib superstaari nevezetű észt tehetségkutató harmadik szériájában versenyzett.

Mikor gyerek volt, Kerli társastáncot tanult nyolc éven keresztül, heti öt órát. Kerli először óvónőjének mutatta meg énektudását, ki anyjának úgy vélekedett a lányról, hogy nagyon szép hanggal rendelkezik. Édesanyja ezek után énekversenyekre vitte lányát. Kerli 8 éves korában elkezdett érdeklődni a klasszikus zene iránt, ekkor pedig rájött, hogy ez mindig is nagyon hiányzott az életéből, hiszen ekkor csak kettő kazettája volt, egy Bonnie Tyler és egy Phil Collins. 10 éves korában különböző történeteket kezdett írni, mini-könyveket és verseket. 16 éves korában otthagyta az iskolát, hogy zenei pályafutására koncentrálhasson.

 

2002—2005: KARRIERJE KEZDETE

Kerli 2002-ben, 15 évesen a Laulukarussell korcsoportban szerepelt egy énekversenyen, mely a 13-15 éves korosztályig terjedt. május 18-án pedig meg is nyerte a versenyt a Bridge over Troubled Water című Simon & Garfunkel dallal. Ugyanebben az évben egy újabb verseny nyertese lett, mégpedig egy balti dalversenynek, a  Fizz Superstar-nak. A versenyen a minimum korhatár 15 év volt, ezért Kerli hazudott az életkoráról, így ezt meg is nyerte. Mikor vége lett a versenynek a Rob Stevenson által alapított Universal Republic Records-nál alá is írt egy szerződést. Később Észtországban elterjedt egy bizonyos "Kerli-szindróma", ami ebben az esetben a kudarc szinonimáját jelentette. Kerli állítása szerint nem nagyon volt ez rá hatással.

Kerli a későbbiekben aláírt egy szerződést a Stolen Transmission kiadónál, azonban az hamarosan csődbe ment. 16 évesen Stockholmba költözött, ahol nevezett a Melodifestivalenre 2003-ban, ám itt kiesett a második elődöntőben. Stockholmban két évig számos producerrel felvette a kapcsolatot, de a pénz hiánya miatt a korábbi szerződései mind felbomlottak. Három hónapig csak rizst evett, egy elhagyatott házban élt és gyermekágyban aludt. 18 éves korában az Egyesült Államokba költözött, ahol tovább próbálkozott és dalokat irt, végül meghallgatást nyert LA Reid-nél, aki leszerződtette a The Island Def Jam Music Group-nál 2006-ban.

 

2006—2009: LOVE IS DEAD

2006-ban közös projektbe kezdett David Maurice-szal (producer, dalszövegíró és DJ). A későbbiekben kiderült, hogy ez egy félig-meddig önéletrajzi dal volt, mely debütáló EP lemezén, a Kerli-n kapott később helyet 2007-ben. Miután bemutatkozó lemeze felkerült a világhálóra azonnal stúdióba vonult, hogy ott elkészíthesse első önálló albumát is, mely a Love is Dead címet kapta s 2008. július 8-án napvilágot is látott. Ezt követte első kislemeze, a Walking On Air, mely nagy sikereket ért el, ugyanis az European Hot 100-as listáján a 75. helyen végzett. Ezután a Creepshow látott napvilágot, amely egy promóciós kislemez volt. A dal hallható a Fringe című TV-sorozatban illetve a Burnout Paradise nevezetű videojátékban is. Az album címadó dalának videoklipje 2008. február 29-én, a Walking On Air-hez készült kisfilm pedig május 20-án jelent meg. Az utóbbi szerzeményt több, mint 550.000 alkalommal töltötték le az első napon, minek köszönhetően az iTunes Single of the Week nevezetű listájának élére került. A dal kétszer is szerepelt a So You Think You Can Dance? nevezetű amerikai sorozatban, illetve az előbb említett Fringe reklámjában is felcsendült az alkotás. A teljes album 126. helyen végzett a Billboard 200-as listáján július 27-én.

A 2008-as év második felében az ő, When Nobody Loves You című dalára esett a választás, ezzel a 007: Quantum of Solac nevezetű videojátékban valamint a Bulletroof hivatalos filmzenéjének is megválasztották.

2009-ben Kerli fellépett az Estonia zenei fesztiválon Tallinn-ban. Szeptember 10-én bemutatták Kerli IPhone alkalmazását, az itt megjelenő első dal, a Saima még szeptemberben napvilágot látott. Ezt követte a The Creationist, mely egy duett volt az olasz dalszövegíróval, Cesare Cremonini-vel.

A Love is Dead nagy sikereket ért el egy észt díjátadáson, az European Border Breakers Award-on.

2010—2014: UTOPIA ÉS VÁLTOZÁSOK

2010 március 2-én részt vett egy projektben, melynek keretei között egy válogatásalbumon, az Almost Alice-en is felcsendül a zenéje. Az albumot a Tim Burton rendezésében készült Alice Csodaországban ihlette. Két dal erejéig szerepel az albumon, a Tea Party-ban és a Tokio Hotellel közösen készitett dalukban, a Strange-ben is hallhatjuk őt. Ugyanebben az évben egy remix albumot is kiadtak, mégpedig június 15-én, ami a Tea Party-hoz készült.

A Love is Dead megjelenése után Kerli el is kezdett dolgozni második stúdióalbumán, ami harmadik nagyobb kiadása lett, és egyben második középlemeze is, címe pedig Utopia lett. Kerli az EP-t saját maga "buuble goth" stílusunak titulálta. A későbbiekben az Army of Love ingyenesen elérhetővé vált, Kerli hivatalos weboldalán meg is lehet hallgatni. Később elkezdték forgatni a hozzá készült kisfilmet. Több napon át dolgoztak rajta Észtországban november elején. A hivatalos videoklip 2010. december 22-én meg is jelent a legnagyobb videómegosztó oldalon.

Kerli Toby Gad és Lindy Robbins segítségével megírta Skyscaper című dalát eredetileg az Utopia számára. Később azonban nem felelt meg neki, úgy gondolta nem való az Utopiá-ra, ennek fényében pedig a híres amerikai énekesnőnek, Demi Lovato-nak adta, ki fel is használta Unbroken című albumán. Kerli elmondása szerint nagyon örült, amikor Demi válaszolt neki, és örömmel át is vette a dal tulajdonát. Később, szintén Toby és Lindy segítségével megírták I Feel Immortal című dalukat, azonban ez sem bizonyult elég jónak, így a híres finn énekesnőnek, Tarja Turunen-nek adta, ki szintén felhasználta.

2013 márciusában megjelent az Utopia hivatalos számlistája. Az EP-n többek között a Zero Gravity is helyet kapott, mely hivatalosan 2012. március 20-án jelent meg. A hozzá készült videoklipet január 25-én kezdték el forgatni, megjelenésre pedig március 21-én került sor. Kerli azt mondta, hogy sem ez, sem az Army of Love nem volt kislemez. 2012 májusában Kerli Facebookon osztotta meg rajongóival, hogy az Utopia elkészült, és az egyetlen kislemez róla a The Lucky Ones lesz, 2012. október 29-én meg is jelent. A dalat Kerli, Svante Halldin és Jakob Hazell írta. 2013 novemberében Kerli búcsút mondott az Island Records-tól, és az Ultra Music-hoz csatlakozott. Ekkor Kerli együttműködött Seven Lions-sal két dalerejéig, mely az ő, Worlds Apart cimű EP lemezén jelent meg később.

2015—napjainkig: MÁSODIK ALBUM ÉS DALSZERZÉS MÁS ELŐADÓK RÉSZÉRE

2015-ben Hilary Duff felénekelte Kerli egyik demo-ját, a Runnin-t, melynek producere KDrew volt, adal pedig Hilary Breath In. Breath Out. című albumán helyet is kapott. November 5-én Kerli dalt írt az Eesti Laul 2016 nevezetű versenyre, mely azt az előadót választja ki, aki 2016-ban az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselheti Észtországot. 2015-ben Kerli elhagyta Los Angeles-t, és visszatért az észt erdőkbe, ahol fiatal korában nagyon sok időt eltöltött. Itt el is kezdett dolgozni második stúdióalbumán, melynek első kislemeze, a Feral Hearts 2016. január 29-én meg is jelent. Egy hónappal később pedig, február 25-én fel is töltötték az internetre a dalhoz készült videoklipet. Április 28-án a második kislemez is napvilágot látott Blossom címre keresztelve. Kerli a 2016-ban megjelenő Alice Through the Looking Glass című filmnek 3 dalt is írt.

ZENEI STÍLUS ÉS HATÁSOK

Kerli egy interjújában elárulta, hogy Björk, Bonnie Tyler és Phil Collins voltak kedvenc előadói, legnagyobb hatást zenéjére ők gyakorolták. Rajtuk kívül még Anouk, Joni Mitchell, Janis Joplin, a Massive Attack, Kidneythieves, Pendulum, a Cocteau Twins, A Perfect Circle, Deftones, Incubus, Apparat és Imogen Heap is komoly hatást gyakoroltak zenéjére.

Kerli hisz az angyalokban és a tündérekben, állítása szerint pedig ezek a lények vannak zenéjére legnagyobb hatással. Miután a Love is Dead megjelent, sokan a stílusát 'bubblegum goth'-nak kezdték el emlegetni. Erőszeretettel visel színes, különleges, egyedi frizurákat, melyeket a cyberpunk és a goth divat ihlettek.

Különleges zenei stílusát a Love is Dead után a második albumára is szeretné majd átvinni. A Love is Dead az alternatív rock és a synthpop műfajaiba sorolandó. Kerli állítása szerint az album írása alatt nagyon rossz hangulatban volt, és szétszórtnak gondolta magát.

MAGÁNÉLET

Kerli 15 éves korában szerezte meg első tetoválását, amely egy kínai felirat volt és a zenét jelentette. Édesanyja beleegyezett a tetoválásba, és a lány 16. születésnapja előtt egy nappal fel is varratta magára. Két tetoválása van az alkarján, egyik egy pillangó, a másik pedig egy latin "Amicus Humani Generis" felirat, jelentése pedig "Az emberi faj barátja". A bal karján egy újabb latin mondat szerepel, mégpedig az " Agnus Dei". Jobb lábán az E betű szerepel, mely annak a személynek a nevéből ered, aki először összetörte a szívét.

Kerli nem tartozik semmilyen valláshoz sem, ennek ellenére hisz a reinkarnációban, a halál utáni életben, a tündérekben, az angyalokban és a démonokban. Bipoláris zavarral küzd, 17 éves korában pedig öngyilkosságot követett el, amikor zaklatás áldozata volt.

VIDEOKLIPEK

 

2016

Diamond Hard


 

Blossom


 

Blossom (The Halls of Heaven Session)


 

Feral Hearts


 

Feral Hearts (The Sacred Forest Session)


 

 

2012

The Lucky Ones


 

Zero Gravity


 

 

2010

Army of Love


 

 

2009

Walking On Air


 

Love is Dead


 

 

- Milkyniya

STÚDIÓALBUMOK

LOVE IS DEAD

Kiadta: 2008. július 8.; Island Records
Formátumok: digitális letöltés, CD

DALLISTA
01. Love Is Dead
02. Walking on Air
03. The Creationis
04. I Want Nothing
05. Up Up Up
06. Bulletproof
07. Beautiful Day
08. Creepshow
09. Hurt Me
10. Butterfly Cry
11. Strange Boy
12. Fragile

ITUNES BÓNUSZ DAL
13. Heal

 

KÖZÉPLEMEZEK

UTOPIA

Kiadta: 2013. március 19.; The Island Def Jam Music Group
Formátumok: digitális letöltés, CD

DALLISTA
01. Can't Control the Kids
02. The Lucky Ones
03. Love Me or Leave Me
04. Sugar
05. Here and Now
06. Chemical
07. The Lucky Ones" (Syn Col vs. Kerli)

 

KERLI

Kiadta: 2007. október 16.; Stolen Transmission, Island Records
Formátumok: digitális letöltés, CD

DALLISTA
01. Walking on Air
02. Love Is Dead
03. She's in Parties

 

KISLEMEZEK

Diamond Hard
Megjelenés: 2016
Album: —








Blossom
Megjelenés: 2016
Album: 








Feral Hearts
Megjelenés: 2016
Album: 








The Lucky Ones
Megjelenés: 2012
Album: Utopia EP

USA: 1






Zero Gravity
Megjelenés: 2012
Album: 

USA: 6






Army of Love
Megjelenés: 2011
Album: 

USA: 1

Utolsó frissítés: 2018.08.07. 11:11 milkyniya által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace