Kovács Tamás
- Születési név
- Kovács Tamás
- Becenév
- Tomi
- Születési idő
- 1994. december 08.
- Születési hely
- Zenta, Szerbia
- Foglalkozás
- színész
- Partner
- Rujder Vivien
- Eredeti hajszín
- barna
- Szemszín
- kék
- Csillagjegy
- Nyilas
- Linkek
- IMDB-adatlap
- Starity RSS-csatorna
- Kapcsolódó sztárok
Kovács Tamás életrajza
Kezdetek
Édesanyja újságíró, édesapja színész, testvére K. Kovács Ákos operatőr. A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, ebben az időszakban focista karrierről álmodozott. Az érettségi után, 2013-ban azonban felvételt nyert a budapesti Színház-, és Filmművészeti Egyetem színművész szakára, Fullajtár Andrea és Zsámbéki Gábor osztályába.
Karrier
Gyakorlatát a Katona József Színházban töltötte, ebben az időszakban országos ismertséget szerzett, amikor Anger Zsolt karakterének, Hollós Endrének a fiatalabb énjét alakíthatta az Aranyélet című HBO sorozat 2. évadában. 2017 decemberében mutatták be a Korhatáros szerelem című sorozat első epizódját, amelyben Kovács Patrícia fiatal szerelmének szerepében láthatja a közönség. A televíziós szerepei mellett a színpadon is láthatjuk, jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatát erősíti, a Kartonpapa című darabban látható. Eddigi legfontosabb színházi szerepeit A komédia művészete, a Borisz Godunov, a III. Richárd, a Hóhérok, a Hangulatkocsma, az Übü király, a Roberto Zucco és a Fondor és Szerelem című darabokban kapta. Szerepelt Freddie Na jó, hello című videoklipjében.
Kirúgták a Met-gáláról, mert túl szexi volt Kylie Jenner mellett - erről vallott egy modell
Kirúgták a Met-gáláról, mert túl szexi volt Kylie Jenner mellett - erről vallott egy modell
Kínos dologról mesélt.
Met-gála 2024: így jelentek meg a hírességek
Met-gála 2024: így jelentek meg a hírességek
Nagy összefoglaló a gáláról.
Harry Styles nagyon boldog Taylor Russell mellett - kiderült, mitől különleges a kapcsolatuk
Harry Styles nagyon boldog Taylor Russell mellett - kiderült, mitől különleges a kapcsolatuk
Nagyon szerelmes a sztár.
Met-gála: Sarah Jessica Parker nem tudott leülni a ruhájában, hát nem maradt vacsorára
Met-gála: Sarah Jessica Parker nem tudott leülni a ruhájában, hát nem maradt vacsorára
Nem tudott leülni az outfitben.
Hoppá! Camila Cabello ruhája eléggé szétszakadt a Met-gála után
Hoppá! Camila Cabello ruhája eléggé szétszakadt a Met-gála után
Történt egy kis baleset.
Ilyen Benny Blanco háza: Selena Gomez szerelme megmutatta az otthonát
Ilyen Benny Blanco háza: Selena Gomez szerelme megmutatta az otthonát
Bepillantást engedett az otthonába.
A nagy átváltozás: új külsőt kapnak a Bridgerton szereplői a 3. évadban
A nagy átváltozás: új külsőt kapnak a Bridgerton szereplői a 3. évadban
Kiderült, milyen változások lesznek.