No Eul
- Születési név
- No Eul (노을)
- Születési idő
- 1989. május 10.
- Születési hely
- Jeonju, Észak-Jeolla tartomány, Dél-Korea
- Foglalkozás
- Énekesnő, Színésznő
- Családi állapot
- hajadon
- Magasság
- 164 cm
- Eredeti hajszín
- Barna
- Szemszín
- Barna
- Csillagjegy
- Bika
- Linkek
- Starity RSS-csatorna
- Kapcsolódó sztárok
No Eul életrajza
No Eul gyerekkora óta zenei karrierről álmodott. Sőt az álmodozásban volt egy társa is, ugyanis a Girl’s Generation tagjaként ismertté vált Kim Tae Yeonnal együtt szövögették gyerekkori ábrándjaikat, ugyanis mind ketten Jenju városában nőttek fel.
No Eul végül egy SS501 koncertet követően határozta el, hogy csatlakozik a DSP Mediahoz.
Végül ő is csatlakozott a cég készülő lány csapatához, ami végül hét taggal és Rainbow néven 2009-ben hivatalosan is debütálását tette. Eul énekes és rapper posztot is betöltött, valamint ő képviselte a szivárványból a kék színt.
A lányok végül hét közös évet követően 2016-ban nem újították meg lejáró szerződésüket a DSP Mediaval, így jelenleg külön utakon járnak.
Színészi karrier
No Eul több, kisebb vendég szerepek után az első nevesített karaktert 2012-ben osztották rá a Time Slip Dr. Jinben. Az MBC-n májusban elindult sorozatban egy Yeon Shim nevű kiszenget alakította.
Következőleg jelentősebb szerepben 2018-ban láthatták rajongói a tvN műsorán. A Drunk in Good Taste egy két részes mini sorozat volt, ahol főszereposztásban Jung Seo Hyun karakterét formálta meg.
RAINBOW
2009 – 2011: Gossip Girl, A & SO 女
Már év elején felreppentek pletykák, hogy a cég új lánycsapatot készül debütáltatni. Végül november 6-án jelent meg a Rainbow közelgő debütálásának a Gossip Girlnek az első teaserje. Ekkor már tudni lehetett, hogy egy hét fős lány bandával rukkol elő a DSP Media. November 12-én végül megjelent a teljes videó klip és szintén Gossip Girl címmel piacra dobták első mini albumukat. November 14-én pedig az MBC Music Core! című zenei showjában is debütálásukat tették, így elindítva a lemez promócióit.
Valamint az élő promócióknál énekelték Not Your Girl című dalukat is, mely egyfajta női válasz az akkor még szintén a DSP Media alá tartozó SS501 fiú banda U R Man című számára.
2010. augusztus 11-én jelent meg a lányok második zenei videója, mely „A” című dalukhoz forgattak. Ez a koncepció egy sokkal már egy sokkal nőiesebb vonalat képviselt, ahogy maga a koreográfia is. Utóbbinál kellett némi változtatást eszközölni, ugyanis a póló hason való felhúzgálásának szexuális tartalmat társítottak, így ezt a zenei showkban már mellőzték a lányok.
2011. április 6-án megjelent a lányok 2. minije SO 女 címmel. A SO utáni karakter a „nőt” szimbolizálja. A lemez vezető kislemezeként a To Me jelent meg. A tavaszi comebackhez hűen pedig egy virágos koncepcióval tértek vissza.
Maga a To Me egy szerelmi bosszúra, visszavágásra épül. A dal koreográfiájánál pedig a japán koreográfus Daishi is közreműködött. Ő volt az aki a Woo Ri által előadott balett koreográfiát megalkotta.
A korábbiakhoz képest viszont hamar hallattak magukról újból, ugyanis 2. minijüket újra csomagolva június 22-én Sweet Dream címmel is piacra dobták. Vezető kislemezként a címadó dal jelent meg.
2012 – 2014: Alegységek és Rainbow Syndrome
2012. január 11-én debütált a csapat első alegysége a Rainbow Pixie, melyet HyunYoung, SeungAh és JiSook alkottak. Debütáló kislemezükként a Hoi Hoi jelent meg.
Egy évvel később a teljes csapat visszatért, ugyanis 2013. február 13-án megjelent a lányok első stúdió albuma, mely a Rainbow Syndrome címet kapta. A lemez vezető kislemezeként pedig a Tell Me Tell Me jelent meg.
Június 4-én megjelent Rainbow Syndrome Part 2 címmel 2. stúdió albumuk is. Az albummal tovább vitték a lányok azt a könnyed és vidám koncepciót, melyet a Tell Me Tell Me-vel hoztak el. Új lemezük vezető kislemezeként a Sunshine jelent meg, mely egy igazi könnyed, nyári dal.
2014. január 20-án megérkezett a csapat második alegysége a Rainbow Blaxx. A csapat ezúttal négy tagot foglalt magában: WooRi, SeungAh,JaeKyung és HyunYoung személyében. Debütáló mini albumjuk a z RB Blaxx címet kapta.
2015 – 2016: Innocent, Prism és a lejáró szerződés
Február 23-án hosszas szünetet követően megjelent a csapat legújabb mini albuma az Innocent, melynek vezető kislemezeként a Black Swan jelent meg. A korábbi megjelenéseikhez képest viszont a lányok ismét egy komolyabb, nőiesebb koncepcióval tértek vissza.
Közel egy éves szünet után 2016. február 15-én jelent meg 4. minijük, mely a Prism címet kapta. Az album vezető kislemezeként pedig a Whoo jelent meg.
Az év vége felé viszont szomorú hír látott napvilágot, ugyanis október 28-án a DSP közleményében tudatta a rajongókkal, hogy a lányok lejáró szerződésüket nem újították meg az ügynökséggel. Hosszas tárgyalások után úgy döntöttek, hogy külön folytatják karrierjüket.
2019: Aurora
Debütálásuk 10. évfordulójára nagy meglepetéssel szolgáltak a lányok, ugyanis november 14-én a DSP medián keresztül megjelentették Over the Rainbow címmel legújabb digitális kislemezüket. Az albumon két dal volt, az I Dream of You melyet november 7-én tettek közzé, illetve Aurora daluk, mely a kislemezzel egy napon jelent meg.
A lányok ezt követően több műsorban is elmondták, hogy attól mert nincs közösen ügynökségük még igen is létezik a csapat, nem oszlottak fel. Illetve a mostani közreműködésük a DSP-vel a tisztelet nyilvánításuk, hogy míg az ügynökség alá tartoztak annyi mindent kaptak és tanultak a szakmáról.
Írta: BeJoyful
Sorozat
2020: Crevasse
2018: Drunk in Good Taste – Jung Seo Hyun
2014: Glorious Day – Hye Mi (cameo)
2012: Time Slip Dr. Jin – Yeon Sim
2010: Dameul: Big Thing – cameo
Filmek
2011: Heartbeat – cameo
RAINBOW
Koreai kiadások
Stúdió albumok
2013: Rainbow Syndrome
2013: Rainbow Syndrome Part. 2
Mini albumok
2009: Gossip Girl
2011: SO
2015: Innocent
2016: Prism
Újra csomagolt albumok
2011: Sweet Dream
Egységes digitális kislemezek
2010: A
2010: Mach
2019: Over the Rainbow
Sorozat, anime, film dalok
2011: I’m a Sad Romantic (Sparkling OST)
2011: I Love Zoobles (Zoobles! OST)
2011: You and I (City Hunter OST)
2012: Sweet (Rainbow Rose OST)
2012: Candy Girls (Zoobles! OST)
Japán kiadások
Stúdió albumok
2012: Over The Rainbow
2012: Over The Rainbow Special Edition
Kislemezek
2011: A
2011: Mach
2012: Gona Gonna Go!
Kirúgták a Met-gáláról, mert túl szexi volt Kylie Jenner mellett - erről vallott egy modell
Kirúgták a Met-gáláról, mert túl szexi volt Kylie Jenner mellett - erről vallott egy modell
Kínos dologról mesélt.
Ilyen Benny Blanco háza: Selena Gomez szerelme megmutatta az otthonát
Ilyen Benny Blanco háza: Selena Gomez szerelme megmutatta az otthonát
Bepillantást engedett az otthonába.
Justin Bieber eleget tett Hailey Bieber kérésének, de nagyon nehezen viseli a helyzetet
Justin Bieber eleget tett Hailey Bieber kérésének, de nagyon nehezen viseli a helyzetet
Hailey-nek időre van szüksége.
Met-gála 2024: így jelentek meg a hírességek
Met-gála 2024: így jelentek meg a hírességek
Nagy összefoglaló a gáláról.
Harry Styles nagyon boldog Taylor Russell mellett - kiderült, mitől különleges a kapcsolatuk
Harry Styles nagyon boldog Taylor Russell mellett - kiderült, mitől különleges a kapcsolatuk
Nagyon szerelmes a sztár.
Elillant a rózsaszín köd: kiderült, milyen gondok vannak J.Lo és Ben Affleck házasságában
Elillant a rózsaszín köd: kiderült, milyen gondok vannak J.Lo és Ben Affleck házasságában
Véget értek a mézeshetek.
Csodaszép sellőnek öltözött Blake Lively a Tiffany & Co. eseményén
Csodaszép sellőnek öltözött Blake Lively a Tiffany & Co. eseményén
Kékben ragyogott a sztár.
Hailey Bieber az első gyermekét várja Justin Bieberrel?
Hailey Bieber az első gyermekét várja Justin Bieberrel?
Justin Bieber lemezkiadóján keresztül érkezett a hír.