Peter Fox
- Születési név
- Peter Fox
- Becenév
- Foxi
- Születési idő
- 1971. szeptember 03.
- Születési hely
- Berlin, Germany
- Foglalkozás
- Énekes
- Eredeti hajszín
- Barna
- Szemszín
- Kék
- Csillagjegy
- Szűz
- Linkek
- IMDB-adatlap
- Hivatalos weblap
- Starity RSS-csatorna
Peter Fox életrajza
ÉLETE
Peter Fox 1971. szeptember 3-án született Berlinben, Németországban.
KARRIER
SZÓLÓ
Peter Fox 2008-ban debütált, mint szóló előadó a Stadtaffe című lemezével, amin többek között helyet kapott a Schwarz zu blau és a Der letzte Tag című kislemezek is. Utolsó szóló lemeze 2009-ben jelent, mely egy élő felvételekből összeállított kislemezekből áll.
SEEED
Peter Fox nemcsak szóló előadóként ismert, ugyanis 1998 óta a Seeed együttes frontembere, akik eddig összesen 4 studióalbummal büszkélkedhetnek. Első nagylemezük 2001-ben jelent meg New Dubby Conquerors címmel, a második nagylemezük pedig két évvel később, 2003-ban került piacra Music Monks címmel, majd 2005-ben a harmadik nagylemez is napvilágot látott Next címmel. Egy 7 éves szünet után az együttes 2012-ben tért vissza újjult erővel, és kiadták immáron negyedik nagylemezüket is Seeed címmel.
Az együttes nemcsak nagylemezekkel örvendeztette meg rajongóit az évek során, hiszen több EP lemez is megjelentettek, köztük a Waterpumpee, a Beautiful és a Deine Zeit.
ALBUMOK
PETER FOX
2009 - Live aus Berlin
2008 - Stadtaffe
SEEED
2012 - Seeed
2005 - Next!
2003 - Music Monks
2001 - New Dubby Conquerors
EP
SEEED
2013 - Deine Zeit
2012 - Augenbling
2012 - Beautiful
2011 - Molotov / Wonderful Life
2005 - Aufstehn!
2003 - The Electric Boogie
2002 - Waterpumpee
2000 - Tide Is High
2000 - Dickes B
2000 - New Dubby Conquerors
Hoppá! Camila Cabello ruhája eléggé szétszakadt a Met-gála után
Hoppá! Camila Cabello ruhája eléggé szétszakadt a Met-gála után
Történt egy kis baleset.
Camila Cabello elárulta, hogy mi lett a Met-gálás jégtáskájával
Camila Cabello elárulta, hogy mi lett a Met-gálás jégtáskájával
Lényegében egy jégtömböt cipelt.
Zayn Malik bevallotta: nem tudja, hogy egyáltalán szerelmes volt-e Gigi Hadidba
Zayn Malik bevallotta: nem tudja, hogy egyáltalán szerelmes volt-e Gigi Hadidba
Nem tudja, hogy szerelmes volt-e.
Hailey és Justin Bieber már ki is választották születendő babájuk nevét
Hailey és Justin Bieber már ki is választották születendő babájuk nevét
Már megvan a csöppség neve.
Most már biztos! Első gyermekét várja Justin és Hailey
Most már biztos! Első gyermekét várja Justin és Hailey
A szerelmesek az Instagramon osztották meg a hírt.
Titokban már évek óta menyasszony Jennifer Garner?
Titokban már évek óta menyasszony Jennifer Garner?
Újra férjhez megy hamarosan?
Bizonyos divatmárkákkal Zendaya sosem fog együtt dolgozni
Bizonyos divatmárkákkal Zendaya sosem fog együtt dolgozni
Kiderült, hogy nekik miért mond nemet a színésznő stylistja.
Gigi Hadid nem örül neki, hogy Bradley Cooper exe újra szingli
Gigi Hadid nem örül neki, hogy Bradley Cooper exe újra szingli
Tart tőle, hogy történik valami köztük.