Starity

Tattiawna Jones

Tattiawna Jones Tattiawna Jones nemzetisége 18852. 2rajongó 0vélemény

Tattiawna Jones életrajza


A sztáradatlapot jelenleg nem szerkeszti senki, ezért hiányos, helytelen információkat is tartalmazhat.

KEZDETEK & KARRIER:

Tattiawna Jones kanadai színésznő. Thunder Bay közelétől nem messze nőtt fel, Kanadában. Miután befejezte a középiskolát a York Universityn folytatta tanulmányait és diplomázott le színjátszás szakról.

Első filmszerepét 2009-ben kapta meg az Unstable című filmben. 2009-től kezdve az Elit egységben alakította Winnie Camden szerepét. Ezután 2010-ben láthattuk újra a képernyőt a Jégvárak c. filmben, majd a Piszkos csapat sorozatban. 2011-ben főként sorozatokban volt vendégszereplő, mint a Connor Undercover, a Kékpróba, az Against The Wall és az Elveszett lány vagy a Heartland. 2012-ben ismét kisebb szerepeket kapott, láthattuk az L.A. Complex – Hollywoodi álmok, valamint A szállító sorozatban is. 2013-ban feltűnt a Tru Love drámafilmben, valamint a Cracked és a Murdoch nyomozó rejtélyei sorozatokban. 2014-től kezdve visszatérő karaktert alakít a Strange Empire és a 19-2 sorozatokban jelenleg is. 2016-ban az Apart from Everything című rövidfilmben látható.

2016 Apart from Everything (Rövidfilm) .... Lana
2014-2016 19-2 (TV Sorozat) .... Amelie de Grace
2015 The Expanse (TV Sorozat) .... Weapons Officer
2014-2015 Strange Empire (TV Sorozat) .... Isabelle Slotter
2014 Robotzsaru .... Mayor's Assistant
2013 Tru Love .... Angie
2013 Murdoch nyomozó rejtélyei (TV Sorozat) .... Louise Butler
- Victoria Cross (2013) ... Louise Butler
2013 Cracked (TV Sorozat) .... Annalise Byrne
- Rocket Man c. epizód
2009-2012 Elit egység (TV Sorozat) .... Winnie Camden / Winnie
2012 A szállító (TV Sorozat) .... Alba
- Dead Drop c. epizódok
2012 L.A. Complex - Hollywoodi álmok (TV Sorozat) .... Dawna
- Xs and Os
- Half Way
- Rules of Thirds
- Taking the Day c. epizódok
2012 Republic of Doyle (TV Sorozat) .... Anne Marie Booth
- Hot Package c. epizód
2011 Heartland (TV Sorozat) .... Kelly James
- Cover Me (2011) ... Kelly James
- The Slippery Slope (2011) ... Kelly James
- Never Let Go c. epizódok
2011 Fade In (Rövidfilm) .... Crystal
2011 Elveszett lány (TV Sorozat) .... Daphne
- Mirror, Mirror (2011) ... Daphne
2011 Keyhole .... Lota
2011 Against the Wall (TV Sorozat) .... Jill Glantz
- Obsessed and Unwanted
2011 Kékpróba (TV Sorozat) .... Tanya Makin
- Bad Moon Rising c. epizód
2011 Piszkos csapat (TV Sorozat) .... Vanessa
- Where in the World Is Carmen Vega
- One for the Money c. epizódok
2010 Connor Undercover (TV Sorozat) .... Zatari
- Password Protect (2010) ... Zatari
- Trash Talk (2010) ... Zatari
- Cover Story c. epizódok
2010 Jégvárak .... Melissa
2009 Unstable (TV Film) .... Store Clerk

Utolsó frissítés: 2016.09.02. 19:07 _ToTo_ által


Oszd meg!   iwiw  facebook  twitter  myspace