A Galaktikus együttállás elméletét az 1980-as években megalkotó John Major Jenkins feltételezi, hogy a maják a naptárukat a Tejút Fekete hasadék vagy Nagy hasadék néven ismert porfelhőjének megfigyelésére alapozták. A maják ezt a Xibalba be, azaz Fekete Út névvel illették.
Jenkins úgy véli, a legendás nép tudta azt is, hogy a Fekete hasadék hol keresztezi az ekliptika síkját (a Nap és a Naprendszer kringési pályájának síkja).
Ez a pozíció vagy metszéspont aztán különösen jelentős helyet foglalt el a maja kozmológiában (a világegyetem keletkezését és működését egészben vizsgáló módszer).
Jenkins elmélete szerint a Nap a 2012-es téli napforduló időpontjában egészen precízen beáll a Fekete hasadék és az ekliptika találkozásának pontjába.
Hitt abban, hogy a maják várták ezt az együttállást, és az emberiség mély spirituális átalakulásának hírnökeként tekintettek rá. Ezért is jelölték meg ennek várható időpontját öröknaptáruk utolsó napjaként.
Hollandok
Hollandok ezreinek meggyőződése, hogy a maja öröknaptár alapján felállított világvége-jóslatok igazak, és 2012. december 21-én globális katasztrófa következik be. A De Volkskrant című újság arról ír: a hollandok közül sokan hajókatvásárolnak, élelmiszer-készletet halmoznak fel és bunkereket építtetnek maguknak.
2012 - Világvége?
2010. november 23. 15:58
#1
RetroGirl13visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.06.11. Hozzászólás: 435 Csatolások: 17 Azonosító: 129097 offline |
2010. november 23. 16:01
#2
Idézet (RetroGirl13 @ 2010.11.23. 15:58)

örökké sosem írhatták a naptárat
És amúgy is: miért vásárolnak hajókat? Állítólag úgy sem éli túl senki. A hollandok sem kivételek
1 felhasználónak tetszik:
Sári93
2010. november 23. 16:02
#3
RetroGirl13visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.06.11. Hozzászólás: 435 Csatolások: 17 Azonosító: 129097 offline |
Igazad van
2010. november 25. 08:50
#4
AMayaÁtérző *-* |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.11.17. Hozzászólás: 2108 Csatolások: 755 Azonosító: 43838 offline |
Hasonló lesz mint 2000-ben ,amikor amit lehetett 1999 éjfél előtt áramtalanítottunk, mert mindent beharangoztak.És biztos ami biztos.De nem történt semmi.
A Földön érezhetően sok változás zajlik most is. Rengeteg a természeti katasztrófa, sokan halnak meg emiatt, vagy ezek következményeként. De ez valóban a világ végéhez vezet?
Nem hiszem.De nem lesz sok ember aki 1x sem fog elgondolkodni azon mi lesz ha igaz a hír?
Hallottam,hogy lesz napfogyatkozás,holdfogyatkozás és a Vénusz bolygó is eltűnik a horizont alatt,de visszatér és nem szűnik meg.És sok bolygó egy vonalba kerül ami hatással lesz a földre is.Állítólag a NASA is adott ki valamilyen nyilatkozatot.Nem tudom lefordította e valaki jól magyarra.
A Jelenések könyve írja:
Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.
Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön.
Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!

2010. december 24. 14:37
#6
Zsüdi♔ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.04.11. Hozzászólás: 5217 Csatolások: 231 Azonosító: 124795 offline |
Idézet (RetroGirl13 @ 2010.11.23. 15:58)
A Galaktikus együttállás elméletét az 1980-as években megalkotó John Major Jenkins feltételezi, hogy a maják a naptárukat a Tejút Fekete hasadék vagy Nagy hasadék néven ismert porfelhőjének megfigyelésére alapozták. A maják ezt a Xibalba be, azaz Fekete Út névvel illették.
Jenkins úgy véli, a legendás nép tudta azt is, hogy a Fekete hasadék hol keresztezi az ekliptika síkját (a Nap és a Naprendszer kringési pályájának síkja).
Ez a pozíció vagy metszéspont aztán különösen jelentős helyet foglalt el a maja kozmológiában (a világegyetem keletkezését és működését egészben vizsgáló módszer).
Jenkins elmélete szerint a Nap a 2012-es téli napforduló időpontjában egészen precízen beáll a Fekete hasadék és az ekliptika találkozásának pontjába.
Hitt abban, hogy a maják várták ezt az együttállást, és az emberiség mély spirituális átalakulásának hírnökeként tekintettek rá. Ezért is jelölték meg ennek várható időpontját öröknaptáruk utolsó napjaként.
Hollandok
Hollandok ezreinek meggyőződése, hogy a maja öröknaptár alapján felállított világvége-jóslatok igazak, és 2012. december 21-én globális katasztrófa következik be. A De Volkskrant című újság arról ír: a hollandok közül sokan hajókatvásárolnak, élelmiszer-készletet halmoznak fel és bunkereket építtetnek maguknak.
Jenkins úgy véli, a legendás nép tudta azt is, hogy a Fekete hasadék hol keresztezi az ekliptika síkját (a Nap és a Naprendszer kringési pályájának síkja).
Ez a pozíció vagy metszéspont aztán különösen jelentős helyet foglalt el a maja kozmológiában (a világegyetem keletkezését és működését egészben vizsgáló módszer).
Jenkins elmélete szerint a Nap a 2012-es téli napforduló időpontjában egészen precízen beáll a Fekete hasadék és az ekliptika találkozásának pontjába.
Hitt abban, hogy a maják várták ezt az együttállást, és az emberiség mély spirituális átalakulásának hírnökeként tekintettek rá. Ezért is jelölték meg ennek várható időpontját öröknaptáruk utolsó napjaként.
Hollandok
Hollandok ezreinek meggyőződése, hogy a maja öröknaptár alapján felállított világvége-jóslatok igazak, és 2012. december 21-én globális katasztrófa következik be. A De Volkskrant című újság arról ír: a hollandok közül sokan hajókatvásárolnak, élelmiszer-készletet halmoznak fel és bunkereket építtetnek maguknak.
H-Ü-LY-E-S-É-G.
Nem hiszek benne, hisz lám', már 2000-ben ki kellett volna halnunk, és még mindig élünk.
A NASA is megerősítette, hogy 2012-ben SEMMILYEN "világvége" nem várható (habár ha lenne is, akkor is tuti, hogy ezt mondanák).
Egyébként olvastam már olyanokat is, hogy 2012-ben a bőrünk átlátszóbb lesz, mert az emberiség egy új mérföldkőhöz ér ( ), vagy hogyha nem lesz 2012-ben Világvége, akkor majd lesz 2015-ben, vagy 2017-ben. Tippelni én is tudok, emberek. Ez egy nagy hülyeség, valamelyik ökör kitalálta, és most rajtunk röhög, hogy mi meg bevesszük.
SZERK.: És biztos az is véletlen, hogy 2012-ben pont karácsony napjára esik a "Világvége".
8 felhasználónak tetszik:
Vy98,
Muffyn.Girl,
anna21,
evoo,
Catherine,
Málnahab,
Dolly-Lolly,
Nórii. SelFan.
2010. december 24. 14:40
#7
Fruzsyka11Princess❤️ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.05.02. Hozzászólás: 1534 Csatolások: 530 Azonosító: 126243 offline |
Ez hülyeség nem halunk meg 2000-ben is ezt mondták!
2010. december 24. 14:41
#8
Barak Stefániaörök álmodozó |
Csoport: Tag Csatlakozott: 09.11.20. Hozzászólás: 6372 Csatolások: 608 Azonosító: 112664 offline |
Eljön a világ vége!! Ez egy hülyeség! A Maják megjósolták, mondják nekem ezt sokan!
Egy olyan nép ami már rég kihalt nekem ne magyarázzon!!! A majáknak már eljött a világ vége!!!

2010. december 24. 14:51
#10
pixxiivisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.12.01. Hozzászólás: 143 Csatolások: 21 Azonosító: 139916 offline |
Idézet (RetroGirl13 @ 2010.11.23. 15:58)
A Galaktikus együttállás elméletét az 1980-as években megalkotó John Major Jenkins feltételezi, hogy a maják a naptárukat a Tejút Fekete hasadék vagy Nagy hasadék néven ismert porfelhőjének megfigyelésére alapozták. A maják ezt a Xibalba be, azaz Fekete Út névvel illették.
Jenkins úgy véli, a legendás nép tudta azt is, hogy a Fekete hasadék hol keresztezi az ekliptika síkját (a Nap és a Naprendszer kringési pályájának síkja).
Ez a pozíció vagy metszéspont aztán különösen jelentős helyet foglalt el a maja kozmológiában (a világegyetem keletkezését és működését egészben vizsgáló módszer).
Jenkins elmélete szerint a Nap a 2012-es téli napforduló időpontjában egészen precízen beáll a Fekete hasadék és az ekliptika találkozásának pontjába.
Hitt abban, hogy a maják várták ezt az együttállást, és az emberiség mély spirituális átalakulásának hírnökeként tekintettek rá. Ezért is jelölték meg ennek várható időpontját öröknaptáruk utolsó napjaként.
Hollandok
Hollandok ezreinek meggyőződése, hogy a maja öröknaptár alapján felállított világvége-jóslatok igazak, és 2012. december 21-én globális katasztrófa következik be. A De Volkskrant című újság arról ír: a hollandok közül sokan hajókatvásárolnak, élelmiszer-készletet halmoznak fel és bunkereket építtetnek maguknak.
Jenkins úgy véli, a legendás nép tudta azt is, hogy a Fekete hasadék hol keresztezi az ekliptika síkját (a Nap és a Naprendszer kringési pályájának síkja).
Ez a pozíció vagy metszéspont aztán különösen jelentős helyet foglalt el a maja kozmológiában (a világegyetem keletkezését és működését egészben vizsgáló módszer).
Jenkins elmélete szerint a Nap a 2012-es téli napforduló időpontjában egészen precízen beáll a Fekete hasadék és az ekliptika találkozásának pontjába.
Hitt abban, hogy a maják várták ezt az együttállást, és az emberiség mély spirituális átalakulásának hírnökeként tekintettek rá. Ezért is jelölték meg ennek várható időpontját öröknaptáruk utolsó napjaként.
Hollandok
Hollandok ezreinek meggyőződése, hogy a maja öröknaptár alapján felállított világvége-jóslatok igazak, és 2012. december 21-én globális katasztrófa következik be. A De Volkskrant című újság arról ír: a hollandok közül sokan hajókatvásárolnak, élelmiszer-készletet halmoznak fel és bunkereket építtetnek maguknak.
höhö.jóvicc
amugy volt a Fókuszban egy riport,és a maják azt mondták,hogy nem tudják pontosan mikor lesz ez, és egyáltalán nem biztos,hogy 2012-ben..
1 felhasználónak tetszik:
riri17
2010. december 25. 16:29
#12
Cynthi JB forever |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.06.21. Hozzászólás: 504 Csatolások: 67 Azonosító: 129684 offline |
Én hiszek abban amit a Biblia mond.Senki sem tudja megjósolni előre ,ezt csak az Úr tudja.Szerintem ebben van valami.Egyszer úgyis lesz világvége,bár az elég durva lenne,ha ismét nem lenne élet az egész univerzumban.Az emberek úgyis elfogják pusztítani a Földet még azelőtt mielőtt az Univerzumban történne valami ami megszünteteti az egész életet.Minenesetre én rettegek ettől a dologtól és nem akarom,hogy az életemben történjen.Had haljak meg magamtól,és aztán éljenek még nyugodtan a gyerekeim ,unokáim stb.És a 2000 világvégére is már nagyon készültek,anyuk azt mondta,hogy mikor kicsi volt már akkor azt mondták,hogy lesz.És nem lett.Amúgy meg az hülyeség ,hogy napra biztosan megmondják.Egyépként is éllítólag kb 2 hét múlva lesz .
Ja és olyat is tudok,hogy asszem 2008-ban volt olyan ,hogy egy hívő család bevonult egy barlangba,mert megjósolták a világvégét.És nem lett semmi.Higgyétek el ,ezt nem lehet megjósolni.

2010. december 25. 19:57
#13
Ha világvége van, akkor fölösleges kajakészleteket fölhalmozni, meg hajókat vásárolni, az azt jelenti, hogy menekülhetsz, de elpusztulsz.
Személy szerint nem hiszek benne, ha lenne bármi ilyesmi, akkor nem a majákkal takaróznának, hanem megmondanák hogy milyen tudományos úton jutottak erre a meghatározásra. És hiába, lehet szegény maják megjósoltak több dolgot, de ők is emberek voltak, tehát tévedhettek is akár.

9 felhasználónak tetszik:
Lindsay019,
sz.fannie,
Twilight6,
pillecukor3,
anna21,
BaByGaGa,
riri17,
Vampire Lady,
Nórii. SelFan.
2010. december 25. 20:04
#14
Lordi Angel |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.05.11. Hozzászólás: 1580 Csatolások: 323 Azonosító: 126872 offline |
én sem hiszek benne...
nem hiszem, hogy 2012-ben eljön a világvége...

2010. december 26. 09:49
#15
elba |
Csoport: Tag Csatlakozott: 04.10.30. Hozzászólás: 816 Csatolások: 3210 Azonosító: 854 offline |
Szerintem pár ezer éve ez így történhetett:
-Te,Winetou hagyd a francba már,azt a naptár készítést,megjött Bojhos Nyuszitappancs,az apacs sztárénekesnő.Mindjárt kezdődik a konci.
Winetou,pedig a koncerten szerelmes lett a lányba,ő lett a menedzsere,és onnantól kezdve szervezte a fellépéseit,a naptárat pedig leszarta,az inkák meg kihaltak.
Mindenesetre a naptár díváknak lehet,hogy gyengébb évük lesz 2013-ban.

2010. december 27. 00:43
#17
Szerintem butaság már többször is mondták és még mindig élünk ha meg mindez bekövetkezik akkor legalább a családommal együtt halok meg.
2010. december 27. 01:17
#18
ha most meg is történik mi lenne? Meghalunk onnantól meg nem túl rózsás élet várna ránk. Szerintem jobb nem ezt zargatni mert ki tudja ha megtörténik, akkor arra a személyre fogják fogni mert megtörtént és ő tudta. Jobb élni mint meghalni. Hisz ha már élünk mennyi mindenen mentünk túl és még menyin fogunk. Ha meghalunk örökre egy koporsóban fogunk feküdni és sajnáljuk, hogy elvitt minket a Halál. És senki nem tudja, hogy milyen a halál utána élet, mert ugye mint köz tudod senki nem kelt fel a sírból és kezdett el kávét főzni!
2010. december 27. 10:19
#19
nem tudom hogy mi igaz ebből!Én nem hiszek benne senki nem tudhatja mi lesz akkor!SENKI,akár milyen okos!lehet hogy igaza van de ezt nem lehet biztosra mondani pl:2000-be is azt mondták világ vége lesz oszt semmi!
2010. december 27. 10:34
#20
Én erre csak annyit tudok mondani, hogy a Bibliában nincs benne, hogy mikor halunk meg, tehát biztos vagyok benne, hogy 2013-ban még vígan élni fogunk. Ha tényleg meghalnánk akkor, akkor benne lenne a Bibliában szó szerint. Ilyen hülyeség miatt nem aggódom.
Bridgerton 3. évad premier: így jelentek meg a sztárok

A héten jön az új évad!
A Bridgerton írója szerint már megvan, kik lesznek a 4. évad főszereplői

Már megvannak a következő főszereplők.
Ezt a fura ételkombót kívánja legjobban a várandós Hailey Bieber

Bevallotta, mit kíván a legjobban.
"Életem legszörnyűbb napjai voltak" - Sophie Turner most nyilatkozott először arról, hogyan viselte a válást

A színésnő nehéz időszakon van túl.
Sophie Turner bevallotta, nem állt készen az anyaságra, amikor először várandós lett

A híreség a terhességéről vallott.
Cannes-i filmfesztivál 2024: így jelentek meg a sztárok I.

Megérkeztek az első képek.