Arctic Monkeys: közzétették az új klipet
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Arctic Monkeys ma tette közzé negyedik stúdióalbumuk első megklipesített dalát – és hozzá természetesen magát a videót is – a Facebookon. A rajongók évek óta vártak erre, de vajon sikerült-e újra lenyűgözni a lelkes hallgatókat?
Alex Turner és bandája, az Arctic Monkeys 2006-ban világhírűvé vált első stúdióalbumukkal. Rekordot döntöttek meg rekord után, ezzel együtt persze sok fiatal lány szívét rabolták el. A Whatever People Say I Am, That's What I'm Not szinte felülmúlhatatlan sikereket ért el világszerte. Majd a srácok a következő évben újabb kronggal lepték meg a világot: 2007-ben megjelent a Favourite Worst Nightmare. Az album jó kritikákat kapott, az eladási listákat vezette, de elődjét nem tudta maga mögé utasítani semmilyen téren. Aztán két év epekedés után végre elérhetővé vált a Humbug, amely sokkolta a legtöbb rajongót. A srácok teljes stílusváltáson mentek keresztül, és ez, szépen szólva, nem mindenkinek tetszett. A Humbug mondhatni, megbukott.
Most viszont újra a képernyők elé ültet minket szeretett bandánk, az Arctic Monkeys – bár még nem rántotta le a leplet negyedik albumáról, amire szintén két évet vártunk, de egy kis ízelítőt már kaptunk is –, ugyanis megjelent az első dal és hozzá a klip is a titokzatos, új albumról.
A fél világ ezt a hírt várta már több mint két éve. De vajon sikerül-e túlszárnyalni a 2009-es Humbugot? Vagy a fiúk megint mellényúltak? Egy biztos: az új szám dalszövege nem a „megszokott, frappáns Alex Turner-es” és a hangzás is kissé a Humbug felé nyúlik, nem az első két albumra hajaz.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Bepillantást engedett az otthonába.
Hailey-nek időre van szüksége.
Megmondta az okát egy ismerőse.
Véget értek a mézeshetek.
Nagyon boldog életet él.
Szeretné összekötni vele az életét.
Kékben ragyogott a sztár.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.
Ismét reagált az írónő transzfób megjegyzéseire.
Újabb dráma az énekesnő körül.