Eddie Murphy: „Nincs több Shrek”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Eddie Murphy a napokban jelentette be, hogy köszöni szépen, de nem adja hangját a Shrek ötödik részéhez.
Eddie Murphy amerikai színész – aki már a legelső Shrek filmben is Szamárnak kölcsönözte a hangját, most meglepte a közönséget, hiszen nem vállalja többé a zöld ogre legjobb barátjának szinkronizálását. Bejelentése alapján, ha lesz is ötödik rész, azt biztosan nélküle készítik majd el a szakemberek.
Az első film 2001-ben jelent meg, majd a folytatások három évenként követték egymást (a második rész 2004-ben, a harmadik pedig 2007-ben debütált). A sorból a negyedik rész, a Shrek a vége, fuss el véle sem lógott ki, amelyet tavaly, 2010-ben mutattak be. Ezekben a filmekben Murphy végig Szamár hangján szólalt meg, de most úgy tűnik, elhatározása komoly. Az ötödik rész amúgy sem Shreket helyezné a középpontba, hanem Csizmás Kandúrt, akinek a hangja az eddigi információk szerint marad a latin sármőr, Antonio Banderas.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Bepillantást engedett az otthonába.
Hailey-nek időre van szüksége.
Megmondta az okát egy ismerőse.
Nagyon boldog életet él.
Szeretné összekötni vele az életét.
Véget értek a mézeshetek.
Kékben ragyogott a sztár.
Ismét reagált az írónő transzfób megjegyzéseire.
Már forgatják a negyedik évadot.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.