Starity

Kristen Bell kis esküvőt szeretne

2011. május 08. 12:12   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Április végén zajlott le a királyi esküvő – talán ennek köszönhetően jelentette ki Kristen, hogy nem szeretne a hercegi páréhoz hasonló, világra szóló lakodalmat.

hirdetés
Kristen Bell kis esküvőt szeretne

A Veronica Mars sztárját kedvese, Dax Shepard amerikai színész 2010 januárjában jegyezte el, ám az esküvőre még nem került sor. Egyikőjük sem szeretne sok pénzt költeni, illetve mindent aprólékosan eltervezni – szerintük teljesen felesleges. A színésznő talán kicsit régimódiasan gondolkodik, ám mégis értéket képvisel a gondolata, hiszen a mai világban már minden a pénzről szól.

„Nekünk nem lesz esküvőnk, így nem is lesz sztori, amit megírhatnak a lapok. Vagyis, úgy értem, meg fogunk házasodni, de majd akkor, amikor éppen kedvünk lesz hozzá. Az a helyzet, hogy sokkal fontosabb az a tény, hogy megkérte a kezem, mint az, hogy mekkora bulival ünnepeljük majd meg az eseményt” – zárta rövidre a színésznő, majd hozzátette, hogy így is tökéletesen boldog a férfi oldalán, s kapcsolatuknak még mindig a humor az alapja: „Dax a mai napig meg tud nevettetni minden egyes nap.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek