VV Fecó utcára kerülhet
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ha nem jut pénzhez az exvillalakó, hamarosan az utcán találhatja magát, ugyanis a kilakoltatási papírt már megkapta.
VV Fecó majdnem hat hónapot töltött bent a luxusbörtönben, ami úgy látszik, hiábavaló volt, hiszen amióta kijött a villából, sehova se hívják haknizni, és munkája sincs, ráadásul míg ő bent játszott, addig Angéla egyedül próbálta nevelni két közös gyereküket munkanélküli segélyből és rokoni támogatásból.
Legutóbb bánatában már az RTL Klubot is szidta, azt állítva, hogy direkt nem hagyták nyerni a származása miatt. Újabban pedig a Muzsika TV képernyőjén tűnt fel mulatós zenével, de úgy látszik az énekesi karrierje is nehezen indul be, hiszen a család anyag helyzete jelenleg is kilátástalan.
Fecóék a hitelek törlesztésével is elmaradtak, így már kézhez is kapta a kilakoltatásról szóló papírt. Ha nem sikerül rendeznie a tartozását utcára kerül a családja. Egyetlen reménye az RTL Klub, hiszen minden játékosnak a beköltözés előtt bizonyos összeget ígértek a szereplésért.
„15 napon belül kilakoltatnak a papír szerint. De kaptam egy kis haladékot. Bementem az illetékes hölgyhöz, segítséget kértem. Segített. Mondtam neki, hogy március 25-ig az RTL Klubtól kapok pénzt, amit azonnal viszek nekik. Igazából rajtuk múlik, hogy kiraknak-e bennünket, vagy sem!” – panaszkodott Fecó a Blikknek.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Kínos dologról mesélt.
Nagy összefoglaló a gáláról.
Nagyon szerelmes a sztár.
Nem tudott leülni az outfitben.
Történt egy kis baleset.
A héten jön az új évad!
Kiderült, milyen változások lesznek.
Sokan számítottak rájuk.
Már megvannak a következő főszereplők.
Lényegében egy jégtömböt cipelt.