Starity

Eljegyezték VV Annamarit

2013. július 26. 17:05   |   Szerző: csajszikahh

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alig négy hónap együttjárás után megkérték az egykori villalakó, Néma Annamária kezét. Az esküvővel azonban jövő tavaszig várni szeretnének.

hirdetés
Eljegyezték VV Annamarit
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

VV Annimarival nem sok jó dolog történt idén, hiszen elvesztette az édesapját, és az egészségi állapota miatt is aggódnia kellett. Azonban szerelme eljegyezte őt, így az egykori villalakóból menyasszony lett. Az nagy nap időpontját azonban csak a következő év tavaszára tűzték ki.

A boldog exvalóságshow-szereplő elárulta azt is, hogy szerelmével az interneten sikerült megismerkednie, és ugyan már egy éve egymásra találtak, csak 4 hónapja találkozhattak először külföldi munkaviszonya miatt.

„Ilyen ijedt férfit még sosem láttam, mint amilyen ő volt akkor. Megkérdezte: lennék-e a menyasszonya, majd a felesége? Visszakérdeztem: hát legyek?Azt mondta: jó lenne. Úgyhogy igennel válaszoltam. Soha életemben nem voltam ilyen boldog” – mesélte mosolyogva a lány a Borsnak.

Annamária azt sem titkolta, hogy számított a leánykérésre, és még azt is tudta, hogy milyen gyűrűt fog kapni szerelmétől, ugyanis felkutatta a táskáját és még le is fényképezte az ékszert. Végül pedig az esküvő pontos dátumát is elárulta: jövő tavasszal, március 17-én kelnek egybe.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek