Starity

Katherine Heigl lánya apás

2010. szeptember 21. 19:07   |   Szerző: Adrianna

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Katherine Heigl az októberi Instyle magazinnak adott nemrég egy interjút. Ebben arról beszél, milyen is a magánélete.

hirdetés
Katherine Heigl lánya apás

A gyönyörű és fiatal(os) színésznő-anyuka most egy kis betekintést engedett a magánéletébe azzal, hogy a családi helyzetéről beszélt. A kislányáról kiderült, hogy inkább apás típus.

„Az első szó, amit kimondott, az az apu volt” – hangzott el az interjú készítése közben, és erről még azt is tudni lehet, hogy a kislány minden olyan személyt, akik nagyon megkedvelt, először apunak hívott. Ezek szerint Josh Kelley nagyon is érti a dolgát, mint apa. – „A helyzet az, hogy az apjához nagyon szorosan kötődik.”

Katherine Heigl az örökbefogadásról egy évvel ezelőtt beszélt, amikor eljegyezték egymást a párjával, s elárulta, hogy amikor adoptálták a koreai újszülöttüket, azzal egy álma vált valóra. De a szépségnek be kellett látnia, hogy egy 20 hónapos gyerekkel nem könnyű boldogulni.

„Sok érzékeny pillanatot okozott az a döntésem, hogy újra dolgozni fogok, imádom, amit csinálok és – nem azért, hogy kifogásokat találjak, de – ha nem csinálhatnám ezt, nem játszhatnék és nem adhatnám át magam a szenvedélyemnek, akkor nem az az anyuka lennék, aki lenni akarok.” – árulta el.

A gyermeke, Nancy Leigh Mi-Eun, vagyis becenevén csak Naleigh, végre szintén megtanulta nemrég az anya szó jelentését – igaz, egy kicsit másképp (is).

„Naleigh megtanulta velem, hogy az anya szó szinonímája a pusziknak – tette hozzá a színésznő. – Szóval, amikor először elkezdte mondogatni, hogy anya, mindig cuppogó hangot adott ki magából. Ez volt körülbelül egy vagy két hónapja. Csak ki akartam jönni a szobából, és kimondani, hogy köszönöm Istenem!”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek