Súlyosan károsult haja miatt parókát visel Kylie Jenner
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kylie ugyan még nagyon fiatal, ám nem mindennapi életvitelének köszönhetően szereti gyakran változtatni a külsejét, ami sajnos nem járt következmények nélkül.
Kylie Jenner nemrégiben a blogján ismerte be, hogy frizurájának gyakori színváltása miatt súlyosan károsultak a tincsei, emiatt pedig műhajat visel – legalábbis, amikor színes frizurával láthatjuk. Döntéséről így írt a thekyliejenner.com oldalon: Mivel túl gyakran változtattam a hajamon, így súlyosan károsult, de szerencsére megtaláltam a módját, hogy pihentetni tudjam, mivel felfedeztem egy tokiói parókákkal foglalkozó férfit, akivel közösen készítettünk néhány műhajat. Ez azért is jó, mert gyakran változtatok a frizurámon, amit továbbra is megtehetek anélkül, hogy a saját hajamat roncsolnám.
A 18 éves valóságshow-sztár burkoltan ugyan, de elárulta, hogy végeredményben ő maga tehet arról, hogy tönkrement a haja. Tizenhat éves voltam, amikor először festettem be a hajam, ráadásul kékre, és még csak meg sem kérdeztem róla az anyukámat
– vallotta töredelmesen Kylie, aki azt is elárulta, hogy a műhajakkal viszont tökéletesen elégedett, és valósággal új embernek érzi magát általuk.
A folyamatosan változó stílusom tesz kreatívvá és magabiztossá. Biztosan vannak köztetek is olyanok, akik kemény időszakon mennek át, és vágynak a változásra, ezért a hajukkal kísérleteznek, ami mókás, és egyben felszabadító érzés. Én azt mondom, mindig légy önmagad, állj ki az ítélőképességed mellett, az emberek pedig támogatni fognak!
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Bepillantást engedett az otthonába.
Hailey-nek időre van szüksége.
Megmondta az okát egy ismerőse.
Véget értek a mézeshetek.
Nagyon boldog életet él.
Kékben ragyogott a sztár.
Szeretné összekötni vele az életét.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.
Újabb dráma az énekesnő körül.
Ismét reagált az írónő transzfób megjegyzéseire.