Starity

Bemutatta új énekesét a Rhapsody Of Fire

2016. november 11. 20:08   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szeptemberben derült ki, hogy 21 év után távozik a csapat köreiből Fabio Lione énekes, akinek utódját a mai napon mutatták be.

hirdetés
Bemutatta új énekesét a Rhapsody Of Fire
Fotó: Facebook / Rhapsody Of Fire

Szeptember 29-én bombaként robbant a hír, miszerint huszonegy év közös zenélés után Fabio Lione énekes távozik a Rhapsody Of Fire legénységéből. Az énekes döntése teljes mértékben érthető, hiszen négy zenekart aligha tudna fenntartani. 1998-ban alapította meg saját zenekarát, a Vision Divine-t, 2013-ban csatlakozott az Angrához, most pedig egy újabb formációt erősít, az Eternal Idolt, melynek első lemeze hamarosan a boltok polcaira kerül.

A zenekar akkor egy, a Facebookon megosztott posztban elárulta, hogy ez egy nagyon nehéz időszak most számukra, de készen állnak az új kalandokra, és elmondásuk szerint ez egy jó lehetőség arra, hogy minél izgalmasabb zenét tudjanak majd készíteni. Néhány napja egy kép kíséretében árulták el, hogy a mai napon véget vetnek a találgatásoknak, és bemutatják új társukat.

Ígéretüket nemrég közzétettek egy videót, amelyben az új vokalistát, Giacomo Volit hallhatjuk és láthatjuk énekelni. Giacomo egyébként az olaszországi Voice-ból lehet ismerős, mindemellett pedig a Teodasia nevezetű zenekar frontembere.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek