Starity

Melanie Martinez Budapesten van

2018. szeptember 10. 23:11   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Melanie Martinez hosszú ideje nem hallatott magáról, ami nem is olyan meglepő, hisz ezalatt az időszak alatt keményen dolgozott második stúdióalbumán, melyhez a közeljövőben egy filmet is fognak forgatni.

hirdetés

Melanie Martinez hamar belopta magát a tinédzserek szívébe nem mindennapi stílusával és fülbemászó zenéjével 2015 tavaszán, amikor is megjelent az énekesnő debütáló albuma, az igen komoly történetet elmesélő Cry Baby. Az éra kicsivel több, mint két évig tartott, lezárásképpen pedig a Mad Hatter című dalához készített kisfilm szolgált. A korszakba beletartozik az a számos turné és a lemezen található dalokhoz készített videoklip, ami igazán ikonikussá tette a Melanie által megálmodott nyomasztó világot.

A fiatal amerikai énekesnő egy pillanatra sem állt meg az elmúlt másfél évben, hisz második stúdióalbumát hamar el is kezdték felvenni, Melanie állítása szerint pedig a lemez néhány hónappal ezelőtt hivatalosan is elkészült. A lány ezúttal viszont egy vadiúj, teljes hosszúságú filmet is hozzá fog csatolni a dalokhoz, melyek vélhetően a Cry Baby folytatásának fognak megfelelni. A jelek szerint a forgatások körüli első munkálatok már meg is kezdődtek, nem is akárhol, hanem Budapesten. Az énekesnő Instagram Story-jában osztotta meg ezt a sokat mondó képet, melyben azt állítja, helyszínt keresnek fővárosunkban, vélhetően a film számára. A héten mindenképp lesz lehetőségük összefutni a magyar rajongónak Melanie Martinez-zel.

Fotó: Melanie Martinez/Instagram

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek