Starity

Így reagált Károly herceg, amikor Harry arra kérte, esküvőjükön ő kísérje az oltár elé Meghant

2018. november 08. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A BBC Prince, Son and Heir: Charles at 70 című dokumentumfilmjéből kiderült néhány érdekesség a sussexi hercegi pár esküvőjéről.

hirdetés

Meghan Markle egykori színésznő májusban mondta ki a boldogító igent Harry hercegnek, ám nem sokkal a nagy nap előtt szomorú dolog történt: a menyasszony édesapja szívrohamot kapott. A Kensington Palota adta ki Meghan nevében a nyilatkozatot, miszerint Thomas Markle a történtek fényében nem tud részt venni a királyi esküvőn, a család pedig az alattvalók megértését és tapintatát kérte az ügyben. Harry számára ezek után nem volt kérdés, ki az, aki helyettesítheti Meghan édesapját: tulajdon apja, Károly herceg.

Megkértem apámat [hogy kísérje Meghant az oltár elé], és azt hiszem, tudta, hogy ez fog következni, mert rögtön azt mondta: Igen, természetesen vállalom, mindent megteszek, amire Meghannek csak szüksége van és itt vagyok, hogy támogassalak téged, állok rendelkezésedre!. Fantasztikus lehetőség volt ez számára, hogy támogatásáról biztosítson minket, és tudod, ő az édesapánk, természetes, hogy ott van, ahol szükség van rá

– nyilatkozta a sussexi herceg.

Öt hónappal a nász megkötése után a szerelmespár ugyancsak a Kensington Palota által kiadott közlemény által tudatta: szülői örömök elé néznek – első gyermekük érkezése 2019 tavaszára várható.

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek