Kit Harington nehezen vette rá magát, hogy megnézze a Sárkányok házát
A Trónok harca sztárja attól tartott, hogy nehezen viseli majd, hogy nincs benne a sorozatban.
Kit Harington megszólalt Sárkány házával kapcsolatban. Az augusztus 21-én bemutatott sorozat kb. 200 évvel a Trónok harca eseményei előtt játszódik. A Targaryen-ház felemelkedését és bukását mutatja be, a főszerepekben pedig Matt Smith, Emma D'Arcy, Olivia Cooke, Paddy Considine láthatók. A sorozatot eddig jól fogadta a közönség.
Most Kit Harington, azaz Jon Snow osztotta meg gondolatait a House of the Dragonról. A Happy Sad Confused podcastben bevallotta, hogy eleinte aggódott, hogy nehezen fogja végignézni a sorozatot.
Azt hittem, hogy poszttraumás stressz szindrómám lesz tőle, de nem volt
- mondta.
Megnéztem, mert érdekelt, és mert Miguel [Saopochnik] a barátom, és látni akartam, mit csinált belőle. Nagyon érzelmes volt a számomra, furcsa volt látni az embereket a jelmezekben, úgy hogy én nem vettem részt benne, az egész sajtó, ami megelőzte furcsa érzés volt. Aztán megnéztem, és úgy éreztem, hogy >>Ez valami más<<. Ez egy másik show, más emberekkel
- folytatta a színész.
Harington ezután dicsérte a sorozatot és a szereplőket, és azt mondta, hogy egy nagyon jó sorozatot készítettek, és büszke rájuk.
via Koimoi
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Bepillantást engedett az otthonába.
Hailey-nek időre van szüksége.
Megmondta az okát egy ismerőse.
Véget értek a mézeshetek.
Nagyon boldog életet él.
Szeretné összekötni vele az életét.
Kékben ragyogott a sztár.
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.
Ismét reagált az írónő transzfób megjegyzéseire.
Újabb dráma az énekesnő körül.