Knapik Tamás
- Születési név
- Knapik Tamás
- Becenév
- Tomi
- Születési idő
- 1970. június 22.
- Születési hely
- Budapest, Magyarország
- Foglalkozás
- zenész
- Családi állapot
- nős
- Partner
- nem publikus
- Eredeti hajszín
- barna
- Szemszín
- kék
- Csillagjegy
- Rák
- Linkek
- Hivatalos weblap
- Starity RSS-csatorna
- Kapcsolódó sztárok
Knapik Tamás életrajza
Életrajz, karrier
Knapik Tamás magyar zenész, a Fiesta együttes gitárosa. Budapesten, 1970. június 22-én, a rák jegyben született. Névnapját december 29-én ünnepli. Pályafutását rockzenészként kezdte, több zenekarban játszott több éve gitározik. A Fiesta dalokat nemcsak gitáron kíséri, hanem a zenét is ő maga szerzi. 2003 -ban az év dalszerzőjének választották. Az együttest Csordás Tiborral alapították.
Első kislemezük 2000 januárjában jelent meg a Meddig tart? című dalból, melyhez videoklip is készült. Ezév augusztusában az EMI Zenei Kft-hez szerződtek. Kijött két kislemezük a Jött veled a nyár és az Angelina című dalokból. 2001. március 21-én jelent meg első albumuk Hozzám tartozol címmel, amelynek később sikerült elérnie az aranylemez, később pedig a platinalemez minősítést. Októberben jelent meg Az album negyedik kislemeze, mely a Nem mondtam címet viselte. Érdekesség, hogy ez Antonio Banderas legújabb filmjéhez, az Eredendő bűnhöz készült.
Az együttes következő 3 albuma mind platinalemez minősítést kapott: a 2002 májusában megjelent A tűzön át, a 2003 októberében megjelent Poerto Rico, valamint a 2004 végén megjelent Amor latino.
2005-ben az Fiesta 5 éves fennállása alkalmából az együttes kiadott egy Best of albumot Fiesta: Best of címmel. Az albumon 15 dalt hallgathatunk meg az együttes legnagyobb slágereiből. Ezek között szerepel: Angelina, Jött veled a nyár, Hasta Manana, A tiéd mindenem, Hola Mi Amor, Ebben az álomban, Mindig csak vártalak, stb. ; az albumon három újdonság is található. A Lopott csókok című dal, egy lassú akusztikusabb, gitárközpontúbb dal. A Szeret a nő c. dalukat Emilióval vették fel.
A 2008-as évben az Eurovíziós Dalverseny nemzeti döntőjébe is sikerült bekerülnie a zenekarnak. A Gyűlölve szeretni című dalt adták elő. A dalt a világhírű Kovács Antallal (Romano Drom együttes) készítették el. A dalhoz videoklip is készült, aminek angol verziója is debütált.
Az album harmadik kislemeze a Nem késő még című dalból készült, melyben több vendégelőadó is énekel, például Deák Bill Gyula, Péter Szabó Szilvia, a NOX énekesnője, Széles Iza, Farkas Zsófia, Skrapits Erik és Emilio. A dal Erős Antónia Egy Csepp Figyelem Alapítványának cukorbetegség elleni küzdelmének támogatására készült.
Díjak, jelölések
-Viva Comet (Legjobb együttes)
Érdekességek
- Elmondása szerint élete egyik legizgalmasabb fél éve volt, amikor egy karib-tengeri hajón zenélt.
- 3 évig élt Puerto Ricóban.
- Kedvenc időtöltései közé tartozik az olvasás és a mozizás.
- Szereti a finom italokat, kedvence a Jamaikai rumkrém.
- Kedvenc filmjei: a Halászkirály legendája, valamint a Félelem és reszketés Las Vegasban
-Kedvenc színésze Robert DeNiro.
- Kedvenc énekesei Marc Anthony, Elvis Crespo, Wyclet Jean és Hazel O'Connor.
- Kedvenc együttese a Living Colour és a Grupo mania.
- Kedvenc színe a piros.
Albumok
2001- Hozzám tartozol
2002- A tűzön át
2003- Puerto Rico
2004- Amor latino
2005- Best of Fiesta
2007- Lehet, hogy álom
Videoklipek
Meddig tart?
Jött veled a nyár
Angelina
Nem mondtam el
Őrzöm még
Hasta Manana
Hola Mi Amor
Puerto Rico
A tiéd mindenem
Aki elmegy, ugye hazatér
Amor latino feat. Tigris
Mindig csak vártalak
Ebben az álomban
Szeret a nő feat. Emilio
Gyűlölve szeretni
Te rongyos élet feat. Kefír, Farkas Zsófia és Hugo Sanches
Fiesta All Star – Nem késő még
Ilyen Benny Blanco háza: Selena Gomez szerelme megmutatta az otthonát
Ilyen Benny Blanco háza: Selena Gomez szerelme megmutatta az otthonát
Bepillantást engedett az otthonába.
Justin Bieber eleget tett Hailey Bieber kérésének, de nagyon nehezen viseli a helyzetet
Justin Bieber eleget tett Hailey Bieber kérésének, de nagyon nehezen viseli a helyzetet
Hailey-nek időre van szüksége.
Ez lehet Ariana Grande hirtelen fogyásának oka
Ez lehet Ariana Grande hirtelen fogyásának oka
Megmondta az okát egy ismerőse.
Elillant a rózsaszín köd: kiderült, milyen gondok vannak J.Lo és Ben Affleck házasságában
Elillant a rózsaszín köd: kiderült, milyen gondok vannak J.Lo és Ben Affleck házasságában
Véget értek a mézeshetek.
Bella Hadid felhagyott a modellkedéssel és Texasba költözött a szerelméhez
Bella Hadid felhagyott a modellkedéssel és Texasba költözött a szerelméhez
Nagyon boldog életet él.
Tom Holland minél előbb szeretné feleségül venni Zendayát
Tom Holland minél előbb szeretné feleségül venni Zendayát
Szeretné összekötni vele az életét.
Csodaszép sellőnek öltözött Blake Lively a Tiffany & Co. eseményén
Csodaszép sellőnek öltözött Blake Lively a Tiffany & Co. eseményén
Kékben ragyogott a sztár.
Ismét együtt fotózták Hailey és Justin Biebert: Hawaii-n próbálják megmenteni a házasságukat
Ismét együtt fotózták Hailey és Justin Biebert: Hawaii-n próbálják megmenteni a házasságukat
Közös nyaralással próbálnak javítani a helyzeten.