Starity

Lezárult a tanulás hete a VV-villában

2011. február 05. 21:09   |   Szerző: Blary

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ezen a héten a villalakók újra az iskolapad mögé ültek. Kipróbálhatták, hogy mennyire emlékeznek a régi tananyagokra, amit akkor bemagoltak, vagy amiből épp puskát írtak.

hirdetés
Lezárult a tanulás hete a VV-villában

Éva tudását már korábban is megcsillogtatta, amikor „versenyzett” Ildikóval, és győzelmet aratott. A héten Éva nagyon küzdött, hogy ő legyen a legjobb  tanuló, és ez sikerült is neki.

A záróvizsgán Olivér is nagyon belehúzott, de nem eléggé. A történelemtanár még segített is neki, hogy mentse diákját, de hiába. Anikó szintén nagyon jól teljesített, és a tanári kar őt választotta a legjobbnak abból a szempontból, hogy ő fejlődött a legtöbbet.

„Jerzyt, Szandikát és Évát dicséretben részesítjük, ők hárman nagyon szépen teljesítettek a hét folyamán. Azonban egyöntetűen úgy döntöttünk, hogy Anikó az, aki a legtöbbet fejlődött, ezért majd egy meglepetésben részesítjük” – mondta a matematikatanár.

Éva erre megsértődött, de végül beismerte: itt nem azt nézték, ki milyen alaptudással rendelkezett – az pedig, aki a legtöbbet fejlődött a héten, valóban a fekete hajú „rosszkislány” volt.

A héten történt egy drámai esemény is, mégpedig Szandika „majdnem” kizárása.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek