Starity

VV4: Anikó készülődhet az első párbajára

2011. április 24. 21:09   |   Szerző: xBlondie

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Való Világ 4-be „rosszkislányok” kategóriában beszavazott lány kapta a legtöbb kiválasztójelet a ma este folyamán, így ő lett a következő kiválasztott.

hirdetés
VV4: Anikó készülődhet az első párbajára

Az óriási népszerűségnek örvendő magyar valóságshow szereplői ma ismét fontos választás elé álltak. Miután 8 órakor Lilu az RTL Klub stúdiójából beköszönt a villába, egy-két szóban megbeszélte a mára már csupán négy lakóval a nemrég történt dolgokat. Szóba jöttek a nemrég visszaköltözött exvillalakók, Jerzy és Gigi kudarcba fulladt románca, a következő párbajról való találgatások.

A legtöbb kiválasztójelet – kettőt – Anikó kapta: egyet Évától és egyet Alekosztól, akik taktikaként beszélték meg közösen, hogy a rosszkislányra tegyék. Jerzy Évát szeretné a játékon kívül látni, Anikó pedig Alekoszra tette a jelét, ugyanis számított minimum két jelre a mai estén, és nem szerette volna, hogy Jerzynek – a legutóbbi párbajgyőztesnek – kelljen választania.

Anikó nem tűnt meglepettnek, amikor meglátta, hogy két jel is az ő neve alatt virít, amire Lilu is rákérdezett.

„Bíztam benne, hogy így alakul. Igazából eddig mindig úgy éreztem, hogy nem nagyon tudom befolyásolni a történéseket az eddigi egy-egy jelemmel. Most végre elértem azt, hogy rajtam legyen ez a kendő, amivel én tudom befolyásolni az eseményeket – mondta Ani. – Ha ez taktika... akkor taktikáztam. Ha nem taktikáztam volna, fogalmam sincs, kire tettem volna. Alekoszt is csak nagyjából egy fél órával ezelőtt döntöttem el.”

Az öröm és a félelem érzése kavarog most benne. Azt mondta, nem büszkeség ott lenni a negyedik helyen, amikor még nem volt lehetősége bizonyítani – a fiatal lány ugyanis úgy ment végig az egész játékon a negyedik helyig, hogy még egyszer sem volt párbajozni senkivel.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek