Ugyan csak egy hónap múlva vette volna kezdetét Lady GaGa és Kanye West közös turnéja, a szervezõk a minap bejelentették: lefújták a munkálatokat! Hogy miért? A válasz egyszerû...
Nem tett túl jót Kanye Westnek az, hogy a VMA-n nekirontott Taylor Swiftnek. Az énekes átgondolatlan kirohanásával gyakorlatilag annyira elvágta magát a közönség szemében, mint Chris Brown, azzal, hogy nem is olyan régen felpofozta ex-csaját, Rihannát. Kanye új, Lady GaGával közös amerikai turnéjára ugyanis nem fogtak a jegyek. A szervezõk ezért úgy határoztak, hogy jobb megelõzni a várható bukást, és még idejében lefújták a projectet. Az eddig megváltott, kevéske belépõ árát természetesen mindenkinek visszafizetik.
GaGa korreográfusától az szivárgott ki, hogy az énekesnõ és Kanye elképzelései egyébként is több ponton eltértek egymástól, így talán jobban is jártak a koncertek törlésével. A popdíva egyébként önálló turné szervezésébe fogott, ám errõl pontosabb információk még nincsenek.
A szervezõcég egyébként hivatalosan még nem indokolta meg a offolt turnét. Kíváncsian várjuk, hogy mire hivatkoznak majd! Addig is egy kicsit emlékezzünk meg azokról a napokról, amikor a FAME KILLS sikerében még reménykedhettünk!
Hát szerintem Kanye megérdemli , elég szemét volt
Elmarad a FAME KILLS! ( elmarad kanye és Gaga turnéja )
2009. október 03. 14:29
#1
House Of Wax |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.04.11. Hozzászólás: 14672 Csatolások: 120245 Azonosító: 57759 offline |
2009. október 03. 14:33
#2
Remélem azért lesz egy Taylor Swift x Kanye West country-hiphop dal!
Ritka pillanat - Lily Collins megmutatta a férjét
Ritka pillanat - Lily Collins megmutatta a férjét
Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.
Orlando Bloom elárulta Katy Perry igazi nevét
Orlando Bloom elárulta Katy Perry igazi nevét
VMA-n mutatta be a színpadon.
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
Hűha, így repül az idő!
A húga kísérte el Shawn Mendest a VMA-re: így hasonlítanak egymásra Aaliyah-val
A húga kísérte el Shawn Mendest a VMA-re: így hasonlítanak egymásra Aaliyah-val
A húga kísérte el az énekest.
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Szőke lett Kendall Jenner - ez a híresség inspirálta őt
Szőke lett Kendall Jenner - ez a híresség inspirálta őt
Új hajszínt villantott a modell.