Útra kelt Cristiano Ronaldo Portugáliába, hogy a válogatott orvosai is megvizsgálják, és meggyõzõdjenek arról, valóban nem lesz-e bevethetõ állapotban a Bosznia elleni világbajnoki pótselejtezõkön. A Real Madridnál nem értik a portugál szövetség akarnokságát, de végül is eleget tettek a követelésnek.
Hetek óra rakoncátlankodik Cristiano Ronaldo bokája, ami miatt az is erõsen kétséges, hogy játszhat-e a november végi El Clásicón. Ehhez képest több mint megdöbbentõ, hogy a válogatottnál már szombaton számítanának az aranylabdásra.
A portugál szövetség szerint nem is olyan súlyos CR9 sérülése, mint ahogy azt a madridiak kommunikálják, és hazarendelte a játékost, hogy a nemzeti együttes orvosai saját szemükkel gyõzõdjenek meg a „tényállásról”.
A szélsõ ennek érdekében ezekben az órákban Lisszabon felé vette az irányt, ám mint korábbi nyilatkozataiból kiderül, sok esélyt õ sem lát arra, hogy játsszon Bosznia ellen, és nem érzi késznek magát a bevetésre.
Carlos Queiroz szövetségi kapitány azonban tudomást sem vesz Ronaldo szavairól, és köti az ebet a karóhoz, mondván, Portugáliának szüksége van Ronaldóra. Tegyük hozzá: egy egészségesre.
_____________
Hát nekem Quieroz eddig se volt szimpi, de most aztán rátett még egy lapáttal....
Elhagyta Madridot Cristiano Ronaldo
VMA 2024: Íme, a nyertesek listája!
VMA 2024: Íme, a nyertesek listája!
Tudd meg, kik távoztak díjjal a rendezvényről!
Ritka pillanat - Lily Collins megmutatta a férjét
Ritka pillanat - Lily Collins megmutatta a férjét
Együtt jelent meg Charlie McDowell-lel.
A húga kísérte el Shawn Mendest a VMA-re: így hasonlítanak egymásra Aaliyah-val
A húga kísérte el Shawn Mendest a VMA-re: így hasonlítanak egymásra Aaliyah-val
A húga kísérte el az énekest.
Orlando Bloom elárulta Katy Perry igazi nevét
Orlando Bloom elárulta Katy Perry igazi nevét
VMA-n mutatta be a színpadon.
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő
Hűha, így repül az idő!
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre
Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
Madonna alig tudott menni a cipőjében a New York-i divathéten
Madonna alig tudott menni a cipőjében a New York-i divathéten
Kicsit túl tolta a cipő sarkát.
VMA 2024: így jelentek meg a sztárok
VMA 2024: így jelentek meg a sztárok
Taylor Swift punknak öltözött.