Az elmúlt napokban egymásnak ellentmondó információk jelentek meg Jenson Button jövõjével kapcsolatban, ám a McLaren szerdán véget vetett a találgatásoknak, a wokingiak bejelentették, hogy leszerzõdtették az idei Forma-1-es világbajnokot.
Ez egyben azt is jelenti, hogy jövõre a McLaren a legutóbbi két szezon világbajnokaival áll rajthoz a Forma-1-ben, hiszen Button csapattársa Lewis Hamilton lesz.
Button leigazolásával az is egyértelmûvé vált, hogy Heikki Kovalainennek új munkaadó után kell néznie; az elmúlt két évet a McLarennél töltõ finn vélhetõen valamelyik új csapatnál lel majd új otthonra.
A McLaren sokáig egyezkedett Kimi Räikkönennel, de végül nem tudtak megegyezni vele. A 2007-es bajnok - aki a Ferrarinál vált feleslegessé - azóta már bejelentette, hogy kihagyja a 2010-es F1-es idényt.
A szerzõdést bejelentõ McLaren honlapja büszkén hirdeti, hogy a Forma-1 történetében velük esik meg elõször, hogy egy csapat a legutóbbi két szezon bajnokaival indul harcba. Jövõ évi felállásuk ráadásul azért is különleges lesz, mert legutóbb 1968-ban fordult elõ az F1-ben az, hogy két brit pilóta alkotott egy csapatot, akkor is két világbajnok, Graham Hill és Jim Clark szerepelt egymás mellett a Lotusnál.
"Mindig nehéz döntés elhagyni egy olyan csapatot, amit hosszú ideje szolgál az ember. Az élet azonban a kihívásokról szól. Idén megnyertem a bajnokságot a Brawn GP-vel, amit ugyan sosem fogok elfelejteni, de mindig is azt vallottam, hogy folyamatos kihívásokra van szükségem"- idézi a McLaren honlapja a döntését indokló Buttont.
"A McLaren a világ sportjának egyik meghatározó szereplõje, az eredményeik és a világbajnokaik listája - Emerson Fittipaldi, James Hunt, Niki Lauda, Alain Prost, Ayrton Senna, Mika Häkkinen és természetesen új csapattársam, Lewis Hamilton - önmagukért beszélnek. Már kiskorom óta figyeltem a McLarent, és egészen hihetetlen, hogy most végre én is hozzájuk tartozom"- bókolt új munkaadójának a bajnok, aki nem felejtett el köszönetet mondani Ross Brawnéknak sem.
A Mercedes belépésével gyári csapattá váló Brawn GP-nél vélhetõen nehezen emésztik meg Button döntését, hiszen nemrégiben Ross Brawn csapatfõnök logikátlannak nevezte azon spekulációkat, melyek a pilóta eligazolásáról szóltak. Ha logikus, ha nem, Button távozott.
"Fantasztikus hír, hogy Jenson úgy döntött, a McLarennél folytatja"- köszöntötte újdonsült csapattársát - és vélhetõen egyik leendõ legnagyobb riválisát Hamilton. "Már alig várom, hogy megkezdjük a közös munkát vele és a mérnökökkel, hogy a 2010-es szezon rajtjára olyan autót rakjunk össze, amellyel harcba szállhatunk a bajnoki címért."
Hamilton nem feledkezett meg Kovalainenrõl sem: "A legjobbak kívánom 2008-2009-es csapattársamnak és jó barátomnak, Heikki Kovalainennek, aki az egyik legkedvesebb teremtés, akivel valaha is találkoztam."
Érthetõ módon a csapatfõnök, Martin Whitmarsh is felhõtlen örömének adott hangot: "A McLarennél mindenki hihetetlenül elégedett, hogy Jensont a csapatunknál üdvözölhetjük. Mindig is arra törekedtünk, hogy a lehetõ legjobb pilótákat szerzõdtessük. Jenson és Lewis személyében nem csak a leggyorsabb párosunk van a 2010-es mezõnyben, de a Forma-1 két legkiforrottabb és legprofibb pilótáját tudhatjuk sorainkban."
Whitmarsh biztos benne, hogy megtalálják majd a két kiváló képességû pilóta közt az egyensúlyt, és a csapat honlapján közzétett megszólalásában kitért a pénzre is, ami az elmúlt napok híreit látva teljesen érthetõ is: "Azt leszögezném, hogy Jenson döntésében nem játszott szerepet a pénz. Nem fizetünk neki többet, mint amit máshol is megkaphatna."
A csapatfõnök Kovalainent is elbúcsúztatta néhány mondatban: "Szeretném megköszönni Heikki elmúlt két évben tanúsított önzetlen hozzáállását. Heikki egy nagyszerû karakter, aki meglehetõsen hiányozni fog nekünk. Talán mondanom sem kell, minden jót kívánunk neki a jövõ évre"- zárta Whitmarsh, aki nem titkolta, mindkét bajnoki címet meg akarják szerezni 2010-ben.
forrás:f1hirek.hu
Button a McLaren pilótája lesz 2010-tõl
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Beyoncé és Jay-Z kapcsolatban állhat a szexkereskedelemmel vádolt Sean Combsszal?
Beyoncé és Jay-Z kapcsolatban állhat a szexkereskedelemmel vádolt Sean Combsszal?
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Kendra Wilkinson nem tagadja, kiélvezte P. Diddy vendégszeretetét
Kendra Wilkinson nem tagadja, kiélvezte P. Diddy vendégszeretetét
Szívesen vett részt a partikon.
Szerelemre talált a Tokio Hotel egykori énekes
Szerelemre talált a Tokio Hotel egykori énekes
Ő Bill Kaulitz párja.
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ariana Grande bevallotta, milyen szépészeti beavatkozásokon esett át
Ariana Grande bevallotta, milyen szépészeti beavatkozásokon esett át
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Családja meglátogatta P. Diddyt a börtönben
Családja meglátogatta P. Diddyt a börtönben
Hamarosan bíróság elé kell állnia.