A Citroën pénteken hivatalosan is megerõsítette, hogy a 2010-es rali-világbajnokságban Kimi Räikkönen lesz az egyik pilótájuk. A Forma-1-bõl kiszoruló finn klasszis a francia márka juniorcsapatában kap lehetõséget. A felek egy évre szerzõdtek egymással.
A Forma-1-es világbajnok már napokkal ezelõtt aláírta szerzõdését, de az átigazolás anyagi vonzatát magára vállaló Red Bull (a Citroën gyári csapatának szponzora) kérésére a bejelentésre csak most került sor.
Ahogyan arra a korábbi pletykák alapján számítani lehetett, Räikkönen ugyanolyan C4-est kap majd, mint a gyári csapat két pilótája, Sébastien Loeb (a legutóbbi hat év bajnoka) és Dani Sordo, de hivatalosan õ a juniorcsapat tagja lesz. A "fakó" másik autóját Sébastien Ogier vezeti majd.
Räikkönen - csapattársához hasonlóan - a tizenhárom állomásból álló sorozat tizenkét futamán vesz részt, egyedül az Új-Zéland ralit fogja kihagyni.
"Mindig is arra vágytam, hogy a raliban, lehetõleg a világbajnokságban versenyezzek. A Red Bullnak köszönhetõen most megkaptam a lehetõséget, Citroën C4 WRC-t, a rali-világbajnokság legjobb autóját vezethetem. Új, de nagyon izgalmas kihívás vár rám"- lelkendezett a bejelentést követõen a közleményben Kimi Räikkönen.
A Forma-1 egyik legnépszerûbb pilótája azonban kategorikusan továbbra sem zárja ki annak lehetõségét, hogy 2011-ben visszatérjen abba a sorozatba, ahol 2007-ben világbajnok lett: "Egyéves szerzõdést kötöttünk, azt pedig majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövõ. Már alig várom, hogy tesztelhessem az autót, és rajthoz állhassak az elsõ ralin." Erre nem is kell sokat várnia, a 2010-es WRC-szezon ugyanis február 14-én rajtol Svédországban.
A franciák sportigazgatója, Olivier Quesnel jövõre is a címvédést tûzte ki célul Loebék elé, de tisztában van vele, hogy a juniorcsapat is a figyelem középpontjában lesz: "Óriási öröm számunkra, hogy Kimi Räikkönent a csapatunkban üdvözölhetjük. Büszkék vagyunk rá, hogy a Citroën mellett döntött."
Räikkönen rali iránti szenvedélye sosem volt titok, ám egészen addig semmilyen jel nem utalt a kategóriaváltásra, amíg a Ferrari ki nem rakta a szûrét a Forma-1-es csapattól. A vörösök érvényes szerzõdése ellenére menesztették finn bajnokukat, aki helyére 2010-re Fernando Alonsót ültették.
Az állás nélküli pilóta kikötötte, hogy csak a McLarenhez hajlandó szerzõdni a Forma-1-ben, ám az anyagiakban nem tudtak megegyezni egymással, így Räikkönennek más lehetõség után kellett néznie. A Brawn GP-bõl gyári Mercedesszé alakuló F1-es istálló még mutatott iránta némi érdeklõdést, de a mai bejelentéssel eldõlt, hogy a 30 éves pilóta legkorábban 2011-ben vezet majd újra Forma-1-es futamon.
A ralis szerzõdés anyagi részletei nem ismertek, de Räikkönen biztosan jól fog keresni 2010-ben, mivel a Ferrari végkielégítés gyanánt a hírek szerint 17 millió eurót fog neki átutalni (ez az összeg potom 10 millió lett volna, ha az F1-ben marad egy másik csapatnál), és a Red Bull által szponzorált Citroëntõl is biztosan kap majd fizetést.
Räikkönen átigazolása mindenképpen jót tesz a ralinak, hiszen a médiában a sportág nagyobb figyelmet kap majd jövõre. A finn csak egy évre írt alá, és mivel a Red Bull-lal most szorosabbra fûzi kapcsolatát, egyesek máris arról pletykálnak, hogy 2011-ben a Red Bull Racing színeiben Sebastian Vettel csapattársaként láthatják majd újra a Forma-1-es rajongók.
f1hirek.hu
Räikkönen aláírt a Citroënhez, a WRC-ben folytatja
2009. december 04. 18:36
#2
BoscorelliLost but Won |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 08.08.01. Hozzászólás: 5984 Csatolások: 136407 Azonosító: 67913 offline |
Sok sikert neki!
Mondjuk onnan nem biztos, hogy lesz visszaút,de ahogy õ is fogalmaz,meglátjuk
Mondjuk onnan nem biztos, hogy lesz visszaút,de ahogy õ is fogalmaz,meglátjuk
2009. december 05. 14:53
#7
Jessy♥F1♥ addict |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.08.23. Hozzászólás: 3076 Csatolások: 15340 Azonosító: 37540 offline |
Idézet(Raymond @ 2009. December 5. - 15:49)
Meglesz nélkületek a forma-1.
hát ez egyáltalán nem biztos...Kiminek volt a legnagyobb rajongótábora és ezek közül az emberek közül nem csak ketten nem fogják nézni többet ill. ereklyéket nem fognak venni,valamint a gyári csapatok kivonulása is sok nézõjébe fog az F1-nek kerülni...arról nem is beszélve,hogy most már kb. havonta vmi jó kis botránytól hangos a sajtó,ez már sajnos nem az a forma-1 ami még pár éve volt
2009. december 05. 15:20
#8
RaymondKristen Bell Addict |
Csoport: Kiemelt tag Csatlakozott: 06.01.18. Hozzászólás: 3464 Csatolások: 13704 Azonosító: 12203 offline |
Idézet(Jessy @ 2009. December 5. - 14:53)
hát ez egyáltalán nem biztos...Kiminek volt a legnagyobb rajongótábora és ezek közül az emberek közül nem csak ketten nem fogják nézni többet ill. ereklyéket nem fognak venni,valamint a gyári csapatok kivonulása is sok nézõjébe fog az F1-nek kerülni...arról nem is beszélve,hogy most már kb. havonta vmi jó kis botránytól hangos a sajtó,ez már sajnos nem az a forma-1 ami még pár éve volt
Ez is egy nézõpont, de szerintem néhány 13-15 éves kislány kiválása, akik azért nézték a forma-1et, mert "hûdecukiezakimi", nem nagy veszteség, a többség tovább fogja nézni, és szurkol a Ferrarinak, vagy a második kedvencének.Én spec rég vártam ennyire forma-1es szezont, mint a következõt, jó, hogy lesznek új csapatok, az elsõ futam elõtt kiválasztom a legjobb kinézetût és annak szurkolok majd.
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Beyoncé és Jay-Z kapcsolatban állhat a szexkereskedelemmel vádolt Sean Combsszal?
Beyoncé és Jay-Z kapcsolatban állhat a szexkereskedelemmel vádolt Sean Combsszal?
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Kendra Wilkinson nem tagadja, kiélvezte P. Diddy vendégszeretetét
Kendra Wilkinson nem tagadja, kiélvezte P. Diddy vendégszeretetét
Szívesen vett részt a partikon.
Elkelt a tinik egykori bálványa, Molnár Tamás
Elkelt a tinik egykori bálványa, Molnár Tamás
Feleségül vette szerelmét a zenész.
Szerelemre talált a Tokio Hotel egykori énekes
Szerelemre talált a Tokio Hotel egykori énekes
Ő Bill Kaulitz párja.
Harry Potter elbúcsúzott McGalagony professzortól - így tisztelgett Maggie Smith előtt Daniel Radcliffe
Harry Potter elbúcsúzott McGalagony professzortól - így tisztelgett Maggie Smith előtt Daniel Radcliffe
Elbúcsúzott egykori kollégájától.
Családja meglátogatta P. Diddyt a börtönben
Családja meglátogatta P. Diddyt a börtönben
Hamarosan bíróság elé kell állnia.