Embert próbáló forgatáson vett részt Scarlett Johansson: a Vasember 2 egyik fõszereplõjeként három hónapig kék-zöld foltokat borogathatott, mert folyton megütötte magát.
"Ilyen szuperhõsös filmben még nem szerepeltem, persze sejtettem, hogy nem lesz kimondottan fáklyásmenet, de ennyire durva dolgokra mégsem számítottam" – meséli a színésznõ. "Az akciójelenetek egy részében kaszkadõrök helyettesítettek, de néha nem volt mese, nekem kellett bedobnom magam. A bedobást szó szerint kell érteni: hámot adtak rám, és drótokon rángattak a levegõben – elég volt egy rossz mozdulat, és nem a megfelelõ irányba repültem, hanem nagyot koppantam a falon vagy a padlón."
A színésznõ nem panaszkodós fajta, de az elsõ két hét után már kezdett elege lenni a megpróbáltatásokból. Csak akkor higgadt le egy kicsit, amikor kiderült, mások még többet szenvednek, mint õ. "Azok a kaszkadõrök, akik a Vasember-jelmezben játszottak, kész fakírok" – folytatja Scarlett. "Ha egyszer rájuk adták a cuccot, egész nap nem lehetett levenni, mert kicsúsztunk volna az idõbõl. Kérdeztem: akkor hogyan pisiltek? Azt válaszolták, nem szoktak, de nem is kell nekik, mert egész nap egy kortyot sem isznak. Na, ettõl kész lettem!"
Scarlett Johanssont megviselte a forgatás
2009. december 11. 13:11
#1
Promisedland |
Csoport: Tag Csatlakozott: 09.01.13. Hozzászólás: 781 Csatolások: 7387 Azonosító: 83519 offline |
2009. december 12. 11:41
#2
LucafromHungary |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.02.25. Hozzászólás: 778 Csatolások: 202 Azonosító: 53312 offline |
hát igen... nem nyápicnak való az akciófilm. egyébként a kötélen rángatás mekkora buli lehet mááár!!!!! éniiiiiissss!!!!!
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Beyoncé és Jay-Z kapcsolatban állhat a szexkereskedelemmel vádolt Sean Combsszal?
Beyoncé és Jay-Z kapcsolatban állhat a szexkereskedelemmel vádolt Sean Combsszal?
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Kendra Wilkinson nem tagadja, kiélvezte P. Diddy vendégszeretetét
Kendra Wilkinson nem tagadja, kiélvezte P. Diddy vendégszeretetét
Szívesen vett részt a partikon.
Szerelemre talált a Tokio Hotel egykori énekes
Szerelemre talált a Tokio Hotel egykori énekes
Ő Bill Kaulitz párja.
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ariana Grande bevallotta, milyen szépészeti beavatkozásokon esett át
Ariana Grande bevallotta, milyen szépészeti beavatkozásokon esett át
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Családja meglátogatta P. Diddyt a börtönben
Családja meglátogatta P. Diddyt a börtönben
Hamarosan bíróság elé kell állnia.