A Romantic frontembere a két ünnep között látogatott el a salgótarjáni postára, hogy befizesse csekkeit, ám amikor a parkolóban elkezdte kiszámolni a szükséges összeget, egy férfi lépett oda hozzá azzal az indokkal, hogy szeretne autogramot kérni. Gáspár Gyõzõ rákészült az aláírásra, miközben a magát rajongónak álcázó férfi kikapta a kezébõl a pénzt és megütötte, majd amikor Gáspár utánaszaladt volna, a támadó belerúgott egyet. A roma showman nem tett feljelentést, és kórházban sem járt, de állítja, minden szava igaz.
A Napi Ász értesülései szerint Gáspár Gyõzõt megverték és kirabolták karácsony után, amit a Romantic frontembere is megerõsített. Megtudtuk, a showman barátja, Nádasdi Gábor társaságában indult a salgótarjáni postára december végén, hogy befizesse hátra maradt csekkeit. „Nem szeretem átvinni a tartozást a következõ évre, ezért mentem a postára. Sajnos Salgótarján egy ilyen város, sok a szegény ember, betaláltak” – mondta Gáspár Gyõzõ, akit támadója több mint százezer forinttal rövidített meg.
Kikapták a kezébõl a pénzt és megverték
"Kiszálltam az autómból, majd a hátsó ülésrõl kivettem a csekkeket, miközben a barátom, Nádasdi Gabi bement egy édességboltba vásárolni. Elkezdtem kiszámolni a befizetéshez szükséges pénzt, amikor odajött hozzám valaki, hogy adjak neki autogramot. Amikor adni akartam, kikapta a kezembõl a pénzt, és megütött. Utána akartam indulni, õ meg jól megrúgott” – idézte fel a történteket Gáspár, aki állítja, a rátámadó férfinak volt egy társa, aki messzebbrõl figyelte az eseményeket. A showman kiemelte, rablója nem roma származású, a férfit többször is látta már Salgótarjában, mégsem tett feljelentést, mert nem látja értelmét.
Amikor 2006 novemberében kiszedtek az autómból Budapesten, és jól megvertek, semmit sem értem a feljelentéssel, nem büntették meg az illetõt.” Gáspár Gyõzõ hozzátette, nem az fájt neki, hogy kirabolták, hanem az, hogy mindez a szülõvárosában történt vele. „Nem szeretnek, soha nem fogadtak el minket, de ez egy ilyen város, szeretek itt élni. Itt születtem, itt él a családom. Szomorú, hogy ez történt, de ha valakit boldoggá tesz az a 110 ezer forint körüli összeg, hát legyen. Az Isten majd vissza fogja adni ötszörösen, ha szeret engem.”
Csak moziztak
Hozzátette, az is nagyon rosszul esett neki, hogy a verés közben összegyûlõ tömegbõl senki sem sietett a segítségére. „Volt, aki az egész jelenetet felvette mobiltelefonra, de senki sem jött oda hozzám. Ott volt egy tanárnõ is, aki még az általános iskolában tanította Evelynt, de a többiekhez hasonlóan õ is csak mozizott.” A roma showmannek a mai napig fájdalmai vannak a támadás során szerzett sérülésektõl, aminek nyomai a lábán és a karján is fellelhetõk. Gáspár ugyan tervezte, hogy az elszenvedett kínok után kórházba megy, de sietnie kellett a Vacsoracsata forgatására, így nem volt rá ideje.
Gáspár Gyõzõt arról is megkérdeztük, miért nem védekezett, amikor rátámadtak. „Nem vagyok sem sportoló, sem bokszoló, nem tudok védekezni. Másrészt úgy gondolom, egy közszereplõ ne védekezzen és ne verekedjen. Egy közszereplõ nem üssön, inkább õt üssék. Nem akartam cirkuszt, mert utána biztosan az szerepelt volna a hírekben, hogy én verekedtem, és ezzel szégyent hoztam a városra. Én nem hoztam kellemetlen helyzetbe a városomat, nem úgy, mint az a fiú néhány héttel ezelõtt” – utalt Gáspár hetekkel ezelõtti machetés gyilkosságra.
A Romantic frontemberét már korábban is érte inzultus. 2006 novemberében egy fellépésrõl tartott hazafelé csapatával, amikor útközben megállt Újpesten. Miután kiszállt a kocsiból, egy nagydarab férfi autogramot kért tõle, de Gáspár fáradtságra hivatkozva megtagadta tõle. Miután a showman elindult az autójával, az egyik piros lámpánál keresztbe állt elõtte egy fekete Mercedes, amiben a már látott férfi ült a társával. A támadók elõbb cigányozva szidták a Romantic frontemberét, majd feltépték az ajtót és ütni kezdték. Végül a Gáspárt verõ férfit kiszorították az autóból, de az magával vitte a showman mobiltelefonját. A férfi a bíróság elõtt beismerte a verést, de azt tagadta, hogy elvette Gáspár telefonját.
Gáspár Gyõzõt megverték és kirabolták Salgótarjánban
2010. január 05. 03:00
#3
Hirovisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.01.10. Hozzászólás: 403 Csatolások: 40 Azonosító: 49037 offline |
Idézet(Necros @ 2010. January 5. - 03:45)
Na végre, egy jó hír.
nem mertem ilyet vagy ehez hasonlót írni, de a szívembõl szóltál! (Szerintem berúgott, a pénz egy felét elmulatta, a másikat elhagyta, és amikor hót mereven elesett, beverte a lábát valahol.A rablás meg csak álca, meg valamiféle reklámfogás...mióta is nem hallottunk róla?????....na ezért)
2010. január 05. 11:16
#6
dominoizzyvisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 09.01.09. Hozzászólás: 229 Csatolások: 1818 Azonosító: 82896 offline |
hah, a pénzt a postán számolja meg, ne az utcán.ez a lenagyobb marhaság. bár tõle nem várhatunk okos tettet.
2010. január 05. 11:19
#7
Amy4♥тαтυм♥ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.12.30. Hozzászólás: 1222 Csatolások: 690 Azonosító: 47755 offline |
Egyetértek
Ha igaz a hír, gratulálok az elkövetõnek /én veled vagyok / bár rugdoshatta volna jobban is (tudom nem lenne szabad ilyet mondani, de kicsit tényleg megérdemelte)
Ha igaz a hír, gratulálok az elkövetõnek /én veled vagyok / bár rugdoshatta volna jobban is (tudom nem lenne szabad ilyet mondani, de kicsit tényleg megérdemelte)
2010. január 05. 12:27
#8
Legalább olyat raboltak ki, ha egyáltalán kirabolták, akinek van pénze... Amúgy õ is szánalmas na
2010. január 05. 13:21
#11
Mibe fogadok, hogy elköltötte valami másra, csak nem merte megmondani az asszonynak ezért kellett valami fedõ sztori
amúgy jah, legalább olyat raboltak ki akinek van pénze, és szegény amúgy sem túl intelligens, UTCÁN SZÁMOLNI PÉNZT?!
amúgy jah, legalább olyat raboltak ki akinek van pénze, és szegény amúgy sem túl intelligens, UTCÁN SZÁMOLNI PÉNZT?!
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Beyoncé és Jay-Z kapcsolatban állhat a szexkereskedelemmel vádolt Sean Combsszal?
Beyoncé és Jay-Z kapcsolatban állhat a szexkereskedelemmel vádolt Sean Combsszal?
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Kendra Wilkinson nem tagadja, kiélvezte P. Diddy vendégszeretetét
Kendra Wilkinson nem tagadja, kiélvezte P. Diddy vendégszeretetét
Szívesen vett részt a partikon.
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Szerelemre talált a Tokio Hotel egykori énekes
Szerelemre talált a Tokio Hotel egykori énekes
Ő Bill Kaulitz párja.
Ariana Grande bevallotta, milyen szépészeti beavatkozásokon esett át
Ariana Grande bevallotta, milyen szépészeti beavatkozásokon esett át
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Családja meglátogatta P. Diddyt a börtönben
Családja meglátogatta P. Diddyt a börtönben
Hamarosan bíróság elé kell állnia.