A világ leggazdagabb sportolójának neje úgy érzi, férje tálcán kínálta fel neki vagyonának felét azzal, hogy megcsalta. Erin Nordegren karácsonyi ajándéknak tekinti a válás esetén neki járó 300 millió dolláros vagyonrészt, és nemes bosszúként még a gyerekeket is eltiltotta az apjuktól. Persze ezt csak a National Enquirer tudja ilyen biztosan, mások szerint nem is válnak.
A svéd bikinimodell és bébiszitter, Elin Nordegren, Tiger Woods (legalább) tizenötszörösen megcsalt neje emlékezetes karácsonyi ajándéknak tekinti golfbajnok férjétõl, Tiger Woodstól azt a 300 millió dollárt (közel 56 milliárd forintot), ami a válás után jár majd neki – állítja a fantáziájáról ismert National Enquirer pletykalap. Barátai szerint ugyanis Nordegren a két ünnep közt a „mit kaptál karácsonyra?” érdeklõdésre boldogan vágta rá: „300 millió dollárt, nagyon köszi!”, és azt is elújságolta, milyen édes a bosszú, amit hûtlen férjén áll az eredeti és nemes „eltiltom a gyerekeitõl” módszert alkalmazva.
A lapnak nyilatkozó Közeli Barát megnevezésû források szerint Nordegren – aki a történtek óta nem a családi otthonban lakik – nem engedte, hogy Woods karácsony napján találkozzon a gyerekeivel, sõt arra utasította õt és anyósát, hogy postán küldjék el a nekik szánt ajándékaikat. A golfbajnok anyja, Kutida Woods korábban kijelentette, csalódott ugyan fiában, de kiáll mellette, magára haragítva ezzel menyét, aki zokon vette, hogy "Tida ezzel Tiger pártját fogta vele szemben. Úgyhogy áll a balhé kettejük közt" - informálta a lapot minden részletre kiterjedõen a Közeli Ismerõs.
Ugyancsak tõle tudható, hogy Woods közel egy hónapja nem látta már 2 éves lányát, Samet, és 10 hónapos fiát, Charlie-t, mivel megcsalt neje minden kapcsolatot megszakított vele, a gyerekeket pedig férje idegállapotára való hivatkozással tartja vissza. „Elin szerint Tiger mentálisan még nem szedte össze magát eléggé ahhoz, hogy találkozhasson a srácokkal” – állítja az Enquirer szerint az ismerõs, aki azt is tudja, hogy Nordegren már teljesen leírta Woodsot: „Száz százalékosan eldöntötte már, hogy Tigerrel mindennek vége. Amikor a 300 millió dolláros ’karácsonyi ajándékáról’ beszélt, teljesen nyilvánvaló volt, hogy túlvan ezen az egészen, és már a továbblépést tervezi. Még mindig érez valamit Tiger iránt, hisz õ a gyerekei apja, de ezután már csak annyi közösséget vállal vele, hogy [Woods] gondoskodhat róla, hogy a gyerekek és õ kényelmes, minden igényüket kielégítõ otthonban élhessenek”.
A svéd születésû nej – talán már az új életre készülve – a minden igényt kielégítõ otthon céljára már vásárolt is egy helyes kis szigetet hazájában. Az ünnepeket mindenesetre egy meg nem nevezett kaliforniai síparadicsomban töltötte, majd továbbrepült Franciaországba, ahol szintén a sípályákon próbált felkészülni a jövõre, amelyben 300 millióból kell valahogy kijönnie.
Woods eközben már egy hónapja nem mutatkozott a nyilvánosság elõtt: a hírek szerint azért, mert a szexbotrány miatt kirobbant családi veszekedés során neje elõször azt a mobiltelefont vágta az arcába, melyben az elsõként megnevezett szeretõtõl, Rachel Ulchiteltõl talált egyértelmû sms-eket, majd golfütõvel üldözte végig a házon. E harcias kiállás következtében a lapértesülések szerint Woods olyan arcsérüléseket szenvedett, melyek miatt plasztikai mûtétekre volt szüksége, mert neje dühe jópár fogába és egy törött járomcsontjába került.
Nordegren – aki házassága elõtt bikinimodellként és bébiszitterként dolgozott – a jelek szerint tehát biztosra veszi, hogy 30. születésnapjára megkereste élete elsõ 300 millióját, és ehhez csak az kellett, hogy ügyesen menjen férjhez, majd – tuti ászpárként – még szüljön két gyereket is. Meg persze egy kis szerencse, hogy mindezt egy szexfüggõ multimilliomosnak tegye. Ennek köszönhetõ, hogy az õt 15 – az Enquirer szerint 18 – nõvel megcsaló férje, a világ legjobban fizetett/legtöbbet keresõ sportolójaként számontartott Tiger Woods 600 millió dollárra becsült vagyonának akár felét is viheti egy válóper során, és a jelek szerint biztosnak látszik a dolgában.
Woods és csapata ugyanakkor állítólag mindent elkövetnek, hogy Nordegren ne akarjon válni: egyrészt, mert ez megadná a kegyelemdöfést a túl sok lyukra játszó golfsztár imidzsének, másrészt meg persze az is lehet, hogy Woods tényleg megbánta a dolgot. Mind a tizenötöt (vagy tizennyolcat), bár ha a tizenvalahány lánnyal orgiázós hétvégi partikat is hozzávesszük, akkor már számolni sem érdemes.
Megítélését tekintve Woods mindenesetre már elég rosszul áll, a bevételei tisztes részét adó szponzorok ugyanis elvárják, hogy a pénzükért a sportteljesítmény mellett tisztes családapa-imidzset is kapjanak, amibe nem fér bele egy étteremre való pincérnõ végigdugása. A Tag Heuer óramárka már egy ideje „szünetelteti” a reklámjaikat, „míg Woodsnak nem sikerül rendeznie a magánéletét”, korábban már a Gillette és a Gatorade is háttérbe tolta. Legfrissebb vesztesége az AT&T telekommuniációs óriásvállalat, akik Woods gyerekeket segítõ jótékonysági alapítványát, a Tiger Woods Foundationt finanszírozták, de most bejelentették, 2010-ben inkább mást segítenének. Az imidzs-rendberakás jegyében Woods úgy döntött, egy évre szünetelteti sportolói pályafutását, hogy családjára koncentrálhasson, vezeklésképp pedig vállalta a rehabot szexfüggõsége kezelésére.
Tiger Woods neje 300 millió dollárt kapott karácsonyra
2010. január 06. 01:05
#3
FullerGyllenhaalic |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.10.07. Hozzászólás: 7244 Csatolások: 3308 Azonosító: 40785 offline |
Idézet(Bessie @ 2010. January 5. - 02:15)
az õt 15 – az Enquirer szerint 18 – nõvel megcsaló férje
Akkor minek van felesége?
Idézet(Bessie @ 2010. January 5. - 02:15)
csak annyi közösséget vállal vele, hogy [Woods] gondoskodhat róla, hogy a gyerekek és õ kényelmes, minden igényüket kielégítõ otthonban élhessenek”.
Ja, bocs.
Idézet(Bessie @ 2010. January 5. - 02:15)
Nordegren – aki házassága elõtt bikinimodellként és bébiszitterként dolgozott – a jelek szerint tehát biztosra veszi, hogy 30. születésnapjára megkereste élete elsõ 300 millióját, és ehhez csak az kellett, hogy ügyesen menjen férjhez, majd – tuti ászpárként – még szüljön két gyereket is. Meg persze egy kis szerencse, hogy mindezt egy szexfüggõ multimilliomosnak tegye.
Õ csinálja jól
Kellemes szórakozást kívánok neki a pénz elköltéséhez
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Beyoncé és Jay-Z kapcsolatban állhat a szexkereskedelemmel vádolt Sean Combsszal?
Beyoncé és Jay-Z kapcsolatban állhat a szexkereskedelemmel vádolt Sean Combsszal?
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Kendra Wilkinson nem tagadja, kiélvezte P. Diddy vendégszeretetét
Kendra Wilkinson nem tagadja, kiélvezte P. Diddy vendégszeretetét
Szívesen vett részt a partikon.
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Szerelemre talált a Tokio Hotel egykori énekes
Szerelemre talált a Tokio Hotel egykori énekes
Ő Bill Kaulitz párja.
Ariana Grande bevallotta, milyen szépészeti beavatkozásokon esett át
Ariana Grande bevallotta, milyen szépészeti beavatkozásokon esett át
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Családja meglátogatta P. Diddyt a börtönben
Családja meglátogatta P. Diddyt a börtönben
Hamarosan bíróság elé kell állnia.