A tévé egyik legkeményebb férfijaként ismerjük Kiefer Sutherlandet, ezért elég meglepõ, hogy otthonkában ment emberek közé.
Sok férfi vesztét okozta már a sportfogadás, így Kiefer Sutherland még szerencsésnek is mondhatja magát, hogy neki csak a méltósága bánta. A negyvenhárom éves színész csapata kikapott, így egyik barátja kívánságára nõi ruhában kellett elmennie David Letterman showjába. Bár a 24 címû sorozat kemény Jack Bauer ügynöke nem erõltette meg nagyon magát az öltözéke kiválogatásakor. A nagymamája hagyatékából kikotort egy otthonkát, fehér pólót vett alá, és katonabakancsot húzott a lábára. De a ruha szellemisége így is átjárta, hiszen reflexszerûen keresztbe tette a lábait, amikor leült, nehogy alá láthasson valaki.
Sutherland azt állítja, hogy ez volt élete legmegalázóbb pillanata, pedig van bõven mibõl válogatnia. Kétszer tartóztatták le ittas vezetésért, egyszer börtönbe is kellett vonulnia, valamint több alkalommal azért állt a kémsorozatának felvétele, mert buli közben összetörte magát. Tavaly májusban pedig leütött egy divattervezõt, mert azt hitte, hogy inzultálta Brooke Shieldset.
Nõi ruhába bújt Jack Bauer
2010. január 16. 00:51
#2
NecrosCara is my Mistress |
Csoport: Tag Csatlakozott: 06.01.16. Hozzászólás: 8558 Csatolások: 17675 Azonosító: 12106 offline |
Ezután muszáj lesz megnézni ezt az interjút.
Nem csak azt hitte, tényleg szó volt valamilyen inzultálásról, a többi pedig nem hiszem, hogy igazán megalázó lenne. Ez az otthonka viszont...
Idézet(Bessie @ 2010. January 16. - 00:01)
Kétszer tartóztatták le ittas vezetésért, egyszer börtönbe is kellett vonulnia, valamint több alkalommal azért állt a kémsorozatának felvétele, mert buli közben összetörte magát. Tavaly májusban pedig leütött egy divattervezõt, mert azt hitte, hogy inzultálta Brooke Shieldset.
Nem csak azt hitte, tényleg szó volt valamilyen inzultálásról, a többi pedig nem hiszem, hogy igazán megalázó lenne. Ez az otthonka viszont...
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Ilyenek voltak P. Diddy partijai a sztárok szerint
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Rettegnek a sztárok! Sokan félnek attól, hogy P. Diddy „borítja a bilit” és kitálal
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Ariana Grande bevallotta, milyen szépészeti beavatkozásokon esett át
Ariana Grande bevallotta, milyen szépészeti beavatkozásokon esett át
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Lónyugtatóval kábította el áldozatait P. Diddy – Több, mint 100-an állítják, hogy erőszakoskodott velük
Lónyugtatóval kábította el áldozatait P. Diddy – Több, mint 100-an állítják, hogy erőszakoskodott velük
Sokakat bántalmazott a producer.
Shawn Mendes brutálisnak nevezte a szakítását Camila Cabellóval
Shawn Mendes brutálisnak nevezte a szakítását Camila Cabellóval
Most először nyilatkozott hosszabban.
Családja meglátogatta P. Diddyt a börtönben
Családja meglátogatta P. Diddyt a börtönben
Hamarosan bíróság elé kell állnia.
Szakított Taylor Swift és Travis Kelce?
Szakított Taylor Swift és Travis Kelce?
Az énekesnőt mostanában nem látták a sportoló meccsein.
Andrew Garfield lemondott az apává válásról
Andrew Garfield lemondott az apává válásról
Túl öregnek érzi magát a színész.