Immár hivatalosan is az Avatar minden idõk legnagyobb bevételû filmje - közölte kedden a 20th Century Fox.
A közlemény szerint a sci-fi hétfõn "gyõzte le az eddigi rekordert, a Titanicot, amely ugyancsak James Cameron alkotása. A legfrissebb adat szerint Cameron 3D-s filmje 16 millió dollárral múlja már felül az 1997-es Titanicot.
A pontos számok szerint az Avatar globális bevétele 1.859 milliárd dollár jelenleg, míg az Oscar-díjas Titanic 1.843 milliárdot produkált. Jeff Bock iparági elemzõ azt mondta az AFP-nek, hogy akárcsak a valódi Titanicról, a róla készült Cameron-film bevételi csúcsáról is azt hitték, hogy elsüllyeszthetetlen, de az 500 millió dolláros költségvetésû Avatar megtette ezt. Ráadásul az Avatar még felfelé ívelõ ágban van, hiszen a premierje decemberben volt. A sci-fi, amely nemrég megkapta a legjobb filmért és rendezésért járó Aranyglóbuszt, és a márciusban is esélyes több Oscar-díjra, valóságos kultusz lett több országban.
Kínában például, ahol szintén kasszacsúcsot döntött, Avatarnak neveztek el egy hegyet - írta a Független Hírügynökség.
Megdöntötte az Avatar a Titanic bevételi világcsúcsát
2010. január 27. 16:09
#3
nozso13 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.12.30. Hozzászólás: 7208 Csatolások: 72041 Azonosító: 47795 offline |
Idézet(bajer @ 2010. January 27. - 15:54)
Kínában például, ahol szintén kasszacsúcsot döntött, Avatarnak neveztek el egy hegyet - írta a Független Hírügynökség.
Neeee
A buddhizmus szerint Buddha a 9. avatár (megtestesülés) és ugye a tibeti buddhizmus legfõbb képviselõje Õszentsége a Dalai láma, akit egyébként a kínai kormány egy picit talán elnyom, nem enged be az országba, a hívek nem gyakorolhatják a vallást, többek között az avatárokkal sem foglalkozhatnak...Ez egy picit vicces.
Hogy ne legyek nagyon off, bárki kaphat oszkárt idén, csak Cameron ne...
2010. január 27. 16:12
#4
Christo |
Csoport: Moderátor Csatlakozott: 08.11.23. Hozzászólás: 7844 Csatolások: 21645 Azonosító: 77830 offline |
Idézet(nozso13 @ 2010. January 27. - 17:09)
Neeee
Hogy ne legyek nagyon off, bárki kaphat oszkárt idén, csak Cameron ne...
Hogy ne legyek nagyon off, bárki kaphat oszkárt idén, csak Cameron ne...
Nem értem, hogy miért ne kaphatna díjat azért, amin 12 éven keresztül dolgozott és a munkája , úgy néz ki meghozta a gyümölcsét...
2010. január 27. 16:13
#5
bajer |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.05.25. Hozzászólás: 7390 Csatolások: 46079 Azonosító: 61874 offline |
Idézet(nozso13 @ 2010. January 27. - 16:09)
Neeee
A buddhizmus szerint Buddha a 9. avatár (megtestesülés) és ugye a tibeti buddhizmus legfõbb képviselõje Õszentsége a Dalai láma, akit egyébként kínai kormány egy picit talán elnyom, nem enged be az országba, a hívek nem gyakorolhatják a vallást, többek között az avatárokkal sem foglalkozhatnak...Ez egy picit vicces.
Hogy ne legyek nagyon off, bárki kaphat oszkárt idén, csak Cameron ne...
A buddhizmus szerint Buddha a 9. avatár (megtestesülés) és ugye a tibeti buddhizmus legfõbb képviselõje Õszentsége a Dalai láma, akit egyébként kínai kormány egy picit talán elnyom, nem enged be az országba, a hívek nem gyakorolhatják a vallást, többek között az avatárokkal sem foglalkozhatnak...Ez egy picit vicces.
Hogy ne legyek nagyon off, bárki kaphat oszkárt idén, csak Cameron ne...
Szerintem a vizuális effektekért járót megérdemelné, a többit viszony tényleg nem.
Volt még sok jó film az évben, nem hinném, hogy a fontosabb díjakat Cameron vinné el... Legalábbis remélem.
2010. január 27. 16:21
#6
Mondjuk az 500 milliós költségvetésnek még mindig csak alig több mint 3.5x-ét hozta vissza a film, tehát ez a minimum.
A Titanic ebbõl a szempontból -eddig- jövedelmezõbb a kiadónak.
(Persze akkor még a DVD-lejátszók elterjedtsége gyerekcipõben járt, a DVD/BR lemezekkel is sokat kaszálnak majd, mondjuk azt nem írják ehhez az összeghez.)
Annó a Pulp Fiction-t $8millióból sikerült megoldani, és valahol 200 milla körül kaszált a Miramax ha jól emlékszem.

2010. január 27. 16:26
#7
nozso13 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.12.30. Hozzászólás: 7208 Csatolások: 72041 Azonosító: 47795 offline |
Idézet(Christo @ 2010. January 27. - 16:12)
Nem értem, hogy miért ne kaphatna díjat azért, amin 12 éven keresztül dolgozott és a munkája , úgy néz ki meghozta a gyümölcsét...
Mert ez nem olyan forgatókönyv vagy rendezés volt, ami megérdemelné. Kétlem, hogy ezen a roppant bonyolult történetem dolgozott 12 évig , max a látványon, azért jár is a szobor.
2010. január 27. 16:26
#8
NecrosCara is my Mistress |
Csoport: Tag Csatlakozott: 06.01.16. Hozzászólás: 8558 Csatolások: 17675 Azonosító: 12106 offline |
Idézet(bajer @ 2010. January 27. - 16:13)
Szerintem a vizuális effektekért járót megérdemelné, a többit viszony tényleg nem.
Volt még sok jó film az évben, nem hinném, hogy a fontosabb díjakat Cameron vinné el... Legalábbis remélem.
Volt még sok jó film az évben, nem hinném, hogy a fontosabb díjakat Cameron vinné el... Legalábbis remélem.
2010. január 27. 16:34
#9
Idézet(nozso13 @ 2010. January 27. - 16:26)
Mert ez nem olyan forgatókönyv vagy rendezés volt, ami megérdemelné. Kétlem, hogy ezen a roppant bonyolult történetem dolgozott 12 évig , max a látványon, azért jár is a szobor.
Miért, állítólag Quentin is tíz évet szórakozott a Brigantykkal, hol félretette (Kill Bill) hol aztán újra elõvette, egy évad sorozatnyi terjedelmû scriptet adott le, azt gyomlálták meg egy 'kicsit', és mégis lám mi lett belõle.
Az Avatart még nem láttam.
/Mondjuk még régen az a hír volt a mainstream, hogy egy kivégzésre váró banda történetét mutatja be a film, Franciaországban, Madsennel, Tim Roth-al stb..a kedvenceimmel. /
2010. január 27. 16:38
#10
nozso13 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.12.30. Hozzászólás: 7208 Csatolások: 72041 Azonosító: 47795 offline |
Idézet(Dirthy @ 2010. January 27. - 16:34)
Miért, állítólag Quentin is tíz évet szórakozott a Brigantykkal, hol félretette (Kill Bill) hol aztán újra elõvette, egy évad sorozatnyi terjedelmû scriptet adott le, azt gyomlálták meg egy 'kicsit', és mégis lám mi lett belõle.
Az Avatart még nem láttam.
Az Avatart még nem láttam.
Ezt én is olvastam, de õ bolond. Meg közben vagy 5 filmet megcsinált, szerencsére nem kellett 10 éveket várnunk rá.
2010. január 27. 16:46
#11
Christo |
Csoport: Moderátor Csatlakozott: 08.11.23. Hozzászólás: 7844 Csatolások: 21645 Azonosító: 77830 offline |
Idézet(nozso13 @ 2010. January 27. - 17:26)
Mert ez nem olyan forgatókönyv vagy rendezés volt, ami megérdemelné. Kétlem, hogy ezen a roppant bonyolult történetem dolgozott 12 évig , max a látványon, azért jár is a szobor.
Én sem a sztorira értettem és le sem írtam ilyesmit. Cameron mondta is egy interjúban hogy nem a történet miatt nem lett ez megcsinálva már akkor, mikor egyáltalán eszébe jutott, hogy filmre viszi a sztorit. Hanem mert akkor még nem állt rendelkezésére a megfelelõ technika.
bárki kaphat oszkárt idén, csak Cameron ne.
- max a látványon, azért jár is a szobor.
Lehet kicsit félreértettük egymást...
2010. január 27. 17:04
#12
Idézet(nozso13 @ 2010. January 27. - 16:38)
Ezt én is olvastam, de õ bolond. Meg közben vagy 5 filmet megcsinált, szerencsére nem kellett 10 éveket várnunk rá.
[OFF]
Jaja, tök beteg
Ezt most találtam, kukkantsd meg:
http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/..._filmet_rendez/
hát ez...
Inkább rendezze meg a játékfilmet Jimi Hendrix életérõl, ha már a jogok úgyis nála vannak, vagy a brigy' ( ) 2.részét, csak ezt neeeee... !
[/OFF]
2010. január 27. 17:05
#13
nozso13 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 07.12.30. Hozzászólás: 7208 Csatolások: 72041 Azonosító: 47795 offline |
Idézet(Dirthy @ 2010. January 27. - 17:04)
[OFF]
Jaja, tök beteg
Ezt most találtam, kukkantsd meg: http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/..._filmet_rendez/
hát ez...
Inkább rendezze meg a játékfilmet Jimi Hendrix életérõl, ha már a jogok úgyis nála vannak, vagy a brigy' ( ) 2.részét, csak ezt neeeee... !
[/OFF]
Jaja, tök beteg
Ezt most találtam, kukkantsd meg: http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/..._filmet_rendez/
hát ez...
Inkább rendezze meg a játékfilmet Jimi Hendrix életérõl, ha már a jogok úgyis nála vannak, vagy a brigy' ( ) 2.részét, csak ezt neeeee... !
[/OFF]
Ajajj, azt hallottam, hogy Helennek kooperál valamit, õsszel kezdõdik a forgatás, de erre nem számítottam.
Azér' nem írom le, mert Q-tól bármi kitelik, de érdekes...
2010. január 29. 21:19
#14
Niki89új tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.05.04. Hozzászólás: 68 Csatolások: 30 Azonosító: 59926 offline |
Idézet(nozso13 @ 2010. January 27. - 16:09)
Neeee
A buddhizmus szerint Buddha a 9. avatár (megtestesülés) és ugye a tibeti buddhizmus legfõbb képviselõje Õszentsége a Dalai láma, akit egyébként a kínai kormány egy picit talán elnyom, nem enged be az országba, a hívek nem gyakorolhatják a vallást, többek között az avatárokkal sem foglalkozhatnak...Ez egy picit vicces.
Hogy ne legyek nagyon off, bárki kaphat oszkárt idén, csak Cameron ne...
A buddhizmus szerint Buddha a 9. avatár (megtestesülés) és ugye a tibeti buddhizmus legfõbb képviselõje Õszentsége a Dalai láma, akit egyébként a kínai kormány egy picit talán elnyom, nem enged be az országba, a hívek nem gyakorolhatják a vallást, többek között az avatárokkal sem foglalkozhatnak...Ez egy picit vicces.
Hogy ne legyek nagyon off, bárki kaphat oszkárt idén, csak Cameron ne...
bárki kaphat oszkárt idén, csak Cameron ne
az Avatar tényleg csodálatos de nem a sztori miatt....hanem a látvány a hangok a vágás a stb.
Ian Somerhalder elmagyarázza, miért hagyott fel a színészettel

Pár éve már nem szerepelt semmiben.
EXKLUZÍV! Leiner Laurával beszélgettünk új regénysorozatának megjelenése kapcsán

Az írónő az új megjelenései kapcsán adott interjút nekünk.
Baj van Mila Kunis és Ashton Kutcher házasságával?

Szakíthatott a páros?
Kate Winslet nem akar többé válaszolni ezekre a kérdésekre

Ezek a kérdések nagyon zavarják.
Szakértők szerint elhagyta magát Taylor Swift szerelme

Elhagyta magát a szakértők szerint.
Glen Powellnek bejön Jenna Ortega?
Glen Powellnek bejön Jenna Ortega?
Lehet, hogy ők lesznek az új álompár?
Timothée Chalamet takargatja az új frizuráját?

Timothée Chalamet szerepre készülhet?
Hayden Panettiere elmagyarázta, miért tűnt részegnek

Kiderült, miért volt furcsa a színésznő egy interjún.