Idézet (kateblock @ 2011.01.28. 13:26)
Szereztem új sünis képeket. Éléskamra feltöltve, újra indul a napi haj rovat
Meg tudom érteni, hogy nem tetszik, mint pasi. Nem kifejezetten macsó kinézet, magas, vékony, beesett arc, hosszúkás? orr, beülő barna szemek, ez minden, csak nem eyecandy vagy szépségverseny nyertes. Azt én is beismerem, hogy David sem tökéletes, és vannak nála szebb férfiak de én már csak ilyen vagyok. Nekem világ életemben az tetszett, ami/aki másnak nem.
Én a Secret Smilenál 'dőltem bele' de ott sem a kinézete volt az első szempont, ugyan a szemnek nem rossz látvány, de mégsem az igazi. Először azt hittem, hogy ez csak múló valami nálam, gondoltam szép arca van, jól néz ki, jó a haja, majd pár év múlva másképpen gondolkozom. Nem így lett. Annyira belemerültem a munkáiba, hogy eljutottam arra a pontra, amikor már a hangjától és az akcentusától el tudnék olvadni és akkor még nem is láttam a pofiját. Nem tudom megmagyarázni hogy miért de egyszerűen néha úgy érzem, szükségem van arra, hogy halljam beszélni. Eddig is nagy csodálója voltam a brit akcentusoknak és nem Davidé az egyetlen akcentus, ami felett nem tudok elsiklani csak úgy.
Bizony, nálam ez így van, ránézek egy képre és nem minden esetben mondom azt, hogy hjaj de helyes pasas pl ez, a természetessége tetszik benne és ha néha tényleg jól néz ki (és a haja is jó) az csak hab a tortán A hangja jó, mindig el tudok aludni mikor hallgatom egyik másik audióját, kicsit ügyetlen és szerencsétlen ember, olyan humorral hogy néha a falat kaparásznám a röhögéstől (vagy a fájdalomtól ) de legalább őszinte, nyitott és legvégül, de nem legutolsó sorban, küldött nekem két autogrammot amit sajátmaga írt alá Mi más kell még?

Gyönyörűen összefoglaltad, darling! Semmi több nem kell ennél! Tudod, hogy én sem az eyecandykre bukom, egy csinos pofinál nekem is jóval több kell. Én is bukom a szigetországi akcentusokra, és Davidé valóban különösen tetszetős. Azonkívül tetszik, hogy nem egy megcsinált sztárocska, hanem természetes, mer önmaga lenni és valóban remek humora van.
Ami meg a két autogrammot illeti, igencsak szerencsés vagy.