A pokol konyhája vagy Hell's Kitchen egy amerikai televíziós valóság-főzőverseny, melynek házigazdája a skót nemzetiségű szakács és médiaszemélyiség Gordon Ramsay. A műsor az Egyesült Államokban, a FOX televíziós csatornán debülált 2005. szeptember 11-én.Magyarországon hangalámondással a Viasat 3 televizíós csatorna vetíti, Gordon Ramsay hangja Széles Tamás.
A verseny:
A játék részvevői két csapatban mérik össze tudásukat. A második évadtól női játékosok a piros, a férfi játékosok a kék csapatba kerülnek. Minden epizód egy kihivással kezdődik. Míg a kihívást megnyerő csapat jutalomban részesül, addig a vesztes csapat valamilyen fizikai munkafeladatot kap, amely általában az étterem és az ételek előkészítését jelenti az aznap esti vacsorára. A vacsora alatt a csapatok felelősek a vendégek által megrendelt ételek elkészítéséért egy előre meghatározott szűk időkereten belül, valamint meg kell felelniük Gordon Ramsay szigorú minőségi követelményeinek is. Ramsay utasításokkal látja el a csapatokat, és amennyiben úgy látja hogy valamely játékos nem felel meg a konyha azon területén, ahol éppen dolgozik, másik játékost állíthat a helyére, vagy akár ki is teheti a konyhából a játékost. A vacsora végén Ramsay kiválasztja a vesztes csapatot. A csapattagok kiválasztják maguk közül azt a két játékost, akit a legrosszabbnak tartanak, és végül Ramsay dönti el hogy melyikük essen ki a versenyből. Előfordulhat azonban az is, hogy a vesztes csapatból a legjobb szakácsnak egyedül kell kiválasztania melyik két embert küldené haza a saját csapatából.
A verseny előrehaladtával (általában mikor már csak hat szakács marad versenyben) a két csapatot egy fekete csapatba vonják össze. Innentől a kihívások egyéni jellegűek, így a kihívásokat csak egy szakács nyerheti meg. Mikor már csak két szakács marad (tehát a döntő vacsora következik), a korábban kiesett versenyzőkből hat vagy nyolc szakács visszatér, hogy segítse az egyik vagy másik döntőst. Ekkor a két döntős tulajdonképpen már nem főz, hanem Ramsay "munkáját" végzik, azaz a minőségellenőrzést, a munka összehangolását, a csapat lelkesítését.
Végül a győztes szakácsot a családtagok, a korábbi versenyzők és az előző évadok győztesei előtt választja ki Ramsay. A verseny nyertese általában egy nagyobb összeget és munkahelyet kap egy jóhírű étteremben.
Forrás: Wikipedia
Én csak a 9.évadot láttam,mármint annak is a felét,de nagyon imádtam.Kegyetlen ez a Gordon,főleg a beszólásai. Imádom. Úgy olvastam,hogy idén jön a 10.évad,remélem igaz.
Gordon Ramsay - Hell's Kitchen / Gordon Ramsay - A pokol konyhája (2005-)
Ian Somerhalder elmagyarázza, miért hagyott fel a színészettel
Ian Somerhalder elmagyarázza, miért hagyott fel a színészettel
Pár éve már nem szerepelt semmiben.
EXKLUZÍV! Leiner Laurával beszélgettünk új regénysorozatának megjelenése kapcsán
EXKLUZÍV! Leiner Laurával beszélgettünk új regénysorozatának megjelenése kapcsán
Az írónő az új megjelenései kapcsán adott interjút nekünk.
Baj van Mila Kunis és Ashton Kutcher házasságával?
Baj van Mila Kunis és Ashton Kutcher házasságával?
Szakíthatott a páros?
Kate Winslet nem akar többé válaszolni ezekre a kérdésekre
Kate Winslet nem akar többé válaszolni ezekre a kérdésekre
Ezek a kérdések nagyon zavarják.
Szakértők szerint elhagyta magát Taylor Swift szerelme
Szakértők szerint elhagyta magát Taylor Swift szerelme
Elhagyta magát a szakértők szerint.
Timothée Chalamet takargatja az új frizuráját?
Timothée Chalamet takargatja az új frizuráját?
Timothée Chalamet szerepre készülhet?
Glen Powellnek bejön Jenna Ortega?
Glen Powellnek bejön Jenna Ortega?
Lehet, hogy ők lesznek az új álompár?
Hayden Panettiere elmagyarázta, miért tűnt részegnek
Hayden Panettiere elmagyarázta, miért tűnt részegnek
Kiderült, miért volt furcsa a színésznő egy interjún.