Sokan mondták, hogy itt piszkáljuk szegény gyereket, míg nem küldtünk egyetlen SMSt sem, holott volt rá lehetőségünk!
És ezzel nem is vitatkoznék, teljesen jogos ez a kijelentés, bár őszintén szólva, pénzt sohasem adnék ilyen célra, ráadásul pedig nem függ az életem ettől a Dalfesztiváltól. Mindig megnézem, mert kíváncsi vagyok a dalokra.
Viszont őszintén megmondom, hogy itt volt tbb tucat előadó, tehetséges előadó, remek dalokkal és szöveggel! Szóval éppen ezért reméltem, hogy még nem annyira botfülű az ország, hogy a mezőny legtehetségtelenebbjét engedje tovább. -.-
Engem ez zavar, mert még Gigit, vagy Kállayt is szívesebben láttam volna a színpadon, mert legalább nekik van hangjuk, és két oktávnál többet bírnak tisztán kiénekelni.
ByeAlex dalára rátérve pedig. Szerintem a szöveggel van a legkevesebb gond, ami vicces, mert szerintem ez sem egy minőségi darab, de alapvetően a dallam röhejes, a srácnak semmi hangja, azt a kétféle hangot nem tudja kiénekelni tisztán, ráadásul már az az érzésem volt, hogy vagy orrdugulása van, vagy megeszi a mikrofont!
Borzasztóan együgyű szám! Remélem a háttérénekesei nem hagyják érvényesülni, akkor még lehet esélyünk, hogy utolsó előttiként végezzük utolsó helyett!
Csak, hogy húgomat idézzem amikor meghallotta a dalt! " Uramisten, mi ez? Ki ez? Legalább helyes, mondd, hogy igen, mert akkor legalább van esélyünk!"
Hát igen, ez a véleményem, amit még hozzátennék, hogy szerintem a neve fantasztikusan passzol az énektudásához, szerintem a publikum is ezt mondaná a produkciója után! Nem jósolok hosszú karriert számára, szóval Bye Alex!
ByeAlex képviseli Magyarországot az Eurovízión
2013. március 03. 21:05
#381
Alison Lerman♦ Princess of Persia™♦ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.08.30. Hozzászólás: 6379 Csatolások: 1346 Azonosító: 134139 offline |
1 felhasználónak tetszik:
Beyla
2013. március 03. 21:19
#384
Idézet (Alison Lerman @ 2013.03.03. 21:05)

Olyan csodásan összefoglaltál mindent, ami a fejemben lapult, hogy emelem kalapom.
1 felhasználónak tetszik:
Alison Lerman
2013. március 03. 21:25
#385
bazsi888visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 10.05.24. Hozzászólás: 163 Csatolások: 0 Azonosító: 128015 offline |
Csak pár név az elmúlt évek magyar versenyzőiről: ÁDOK ZOLTÁN, CSÉZY, COMPACT DISCO és most BYALEX.
A baj az, hogy ezeket az embereket itthon sem ismerték (legfeljebb egy szűk réteg) akkor hogy várjuk el, hogy más országban majd sikert aratnak??? Az Eurovízióra SHOW kell, LÁTVÁNY és egy remek DALLAM, ami elsőre megmarad a fülekben! Akármilyen jó a magyar szöveg ott kint a kutyát nem fogja érdekelni, mert nem fogja mind a 160 millió ember lefordítani. Akik az Eurovíziót nézik, azok SZÓRAKOZNI akarnak, ÉLVEZNI A SHOW-t!
Egyébként meg elég beképzeltnek tűnik ez a srác. De most legalább nem az MTV-t és a zsűrit szidják, hanem azokat akik rá szavaztak.

2013. március 03. 21:31
#386
LadyAlba88 |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.01.04. Hozzászólás: 1140 Csatolások: 200 Azonosító: 142600 offline |
Mindegy, Ő képviseli Magyarországot, ez van. Én szurkolni fogok, ahogy eddig mindenkinek hisz magyar vagyok! A srác amúgy szimpatikus, a dal tényleg fülbemászó, de amint mondták is lehet a határon kívül nem nagyon fogják ezt a stílust értékelni. (Most hagyjuk a politikát, tudom, hogy az egész csak arról szól!) És igen a külső is számít, SAJNOS sok idióta aszerint szavaz, hogy ki milyen szép/jóképű!
1 felhasználónak tetszik:
ophely88
2013. március 03. 21:37
#387
nincsmegoldasvisszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.08.20. Hozzászólás: 126 Csatolások: 0 Azonosító: 158844 offline |
hát már számtalan kommentár felgyülemlett a cikk alatt, de azért röviden én is leírom amit gondolok...nem akarom szidni ezt a srácot, de szerintem sincs egy hű de nagy hangja, a szám maga nem rossz annyira, de (szerintem) ez enyhén szólva kevés az eurovízióhoz!
2013. március 03. 22:09
#389
Most vagy én hallgatok nagyon rétegzenét vagy ez a nagyon rétegzene?
Tulajdonképen ez az szám is mehet a vizilovas dalfesztiválra, neki is annyi esélye van, mint az eddigi magyaroknak. Kedves szomszédaink biztos nekünk fogják küldeni az sms-ket, ahogy a franciák is, a többi meg nem érti a szöveget. Ha jól értettem a Földről énekelt, javítsatok ki, ha tévedek.

2013. március 03. 22:14
#390
papa.lauraúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 08.10.29. Hozzászólás: 1 Csatolások: 0 Azonosító: 75370 offline |
Én tényleg megértemazokat akik Giginek vagy Andrásnak szurkoltak, és ők is megérdemelték volna a győzelmet pont úgy ahogy ByeAlex. Akik semmit mondónak gondolják a szöveget gondolom nem ismerik az altert vagy az undergroundot a punnany élvezdje és a quimby autó egy szerpentinen című dala már teljesen populáris de nem nevezném altert ismerőnek aki ezeket ismeri csak. nagy divat mostanában hipszternk lenni, főleg ny. európában ők altert hallgatnak éjjel nappal szerintem ha meghallják byealex kedvesemét kezükbe veszük az iphonukat és szavaznak. :)Amiért valaki nem ismer egy zenei stílust azért nem kéne szapulni. Szerintem a többi dal (Kállay-saunders andráson és odetten kívül) volt teljesen felejthető és sablonos polyák lilla daláról meg nem is beszélve az egész dal az euphoria koppintása. Szerintem igen is lesz helyünk az eurovizión mert ez a szám minden csak nem átlagos és minden csak nem felejthető. Igaz Byalexnek nincs olyan hangja mind Giginek, de szrintem idegesítő hogy Radics Gigi mindig le akarja énekelni a plafont őszintén szólva nekem gigi produkciójában nekem csak a dolce gabbana ruha tetszett. És akik meg szapulják szidják ezt a srácot (aki még jelenkezni sem akart mert nem az ő stlíusa ez a tehetségkutatósdi) azok mért nem szavaztak a saját kedvencükre? Megvolt a lehetőségük a szavazásra (nem is emeltdíjas szám volt), szóval szerintem senkinek semmi joga nincs beszólogatni meg leoltani azt akinek tetszik ez a szám. Szavazni kellett volna emberek!
2013. március 04. 01:03
#392
SZÉGYEN ÉS GYALÁZAT. szerintem ezzel sikerült úgy mindent kifejeznem.
2013. március 04. 01:08
#393
Beby99Tinkerbell™ |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.03.20. Hozzászólás: 2300 Csatolások: 163 Azonosító: 147664 offline |
En eloszor ugy hallottam hogy nem lattam hozza a fejet es az elso gondolatom az volt hogy legalabb csak helyes legyen de meg ez sem jott be. Tuti utolsok leszunk.:/
2013. március 04. 07:04
#394
Maja Cyrus |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.01.01. Hozzászólás: 791 Csatolások: 0 Azonosító: 142296 offline |
NEEEE OMG most először fogom letagadni hogy magyar vagyok az euróvízió idejéig.. jó nem.. de ez a szám uncsi, és még semmi éneklést sem foglal magában..
2013. március 04. 07:21
#395
SpindelFloraúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 13.02.24. Hozzászólás: 80 Csatolások: 0 Azonosító: 196667 offline |
Utálom ezt az embert giginek kellett volna mennie!!!
Hát az eurovision-on: Bye-bye alex
Hát az eurovision-on: Bye-bye alex
2013. március 04. 09:14
#397
vecaenikő_fanúj tag |
Csoport: Tag Csatlakozott: 12.05.10. Hozzászólás: 94 Csatolások: 0 Azonosító: 175266 offline |
Ez gáz.Magyarország ismét megmutatta.Gigivel és Kállay-Saunders Andrással tényleg lett volna esélyünk jó helyezést elérni.De ez a csávó egyáltalán nem oda való.Gigi és András a világ bármelyik színpadán megállnák a helyüket.Gigi,András! Jobban tennétek,ha kimmentétek külföldre.Ott elismernének benneteket.Nem úgy,mint itt.Idén még a szokásosnál is rosszabb helyezést fogunk elérni. "Szép volt" Magyarország.
Felőlem beszólhattok.Nem érdekel.Nem vitatkozok senkivel.Aki reálisan látja a dolgokat,az tudja,hogy igazam van.

2013. március 04. 09:37
#398
Ahogy elnézem, nem csak én érzem ezt az egész Eurovíziót izzadtságszagúnak. Nagyon alacsony, sekély lépcsőfokokat kellett a versenyzőknek megmászniuk a hátborzongatóan vérgyenge, avítt produkcióikkal. A szó szoros értelmében, egymást kellett alulmúlniuk, a malmöi megmérettetéshez. Ha úgy vesszük ez az egyszerű, már-már bagatell dalocska került az állam közel 100 milliójába. Ugyan a dal eddig sem sokat számított ezen a versenyben, ezután sem fog. Ebben az EU mezőnyben nincsenek barátaink. Az egyediségről pedig annyit, hogy a Pink Floyd - High Hopes c. dalára kísértetiesen hasonlít (különösen az eleje), ellene mégsem indult semmiféle plágiumvád. "Ez a dal számomra nem az éneklésről szól" - mondta ByeAlex. Akkor minek indul egy dalversenyen? Kérdem én, ugyanis nem kell abszoluthallással rendelkezni, hogy meg lehessen állapítani, hogy azt a 3-4 hangból álló dalt sem tudja tisztán, helyretett hangokkal kiénekelni. Az országimázs ígyis a béka ülete alatt, közben pedig a bilibe lóg a kezünk.
1 felhasználónak tetszik:
Alison Lerman
2013. március 04. 09:46
#399
jen43visszatérő vendég |
Csoport: Tag Csatlakozott: 11.02.18. Hozzászólás: 140 Csatolások: 0 Azonosító: 145692 offline |
Én Déneséknek szurkoltam, szerintem megérdemelték volna, hogy legalább a 4-be benne legyenek. De hogy még pontot se adnak nekik? Habár a szaktekintélynek meg volt a maga kis kedvence. Sanders, de legfőképp a Gigi. Igaz, Gigi az egyik kedvenc énekesem, tehetségesnek tartom, sokan meg fogják ismerni nevét külföldön is, de kicsit már túl sok volt a hájp körülötte is. Egyébként a zsűrinek meg tök mindegy, ki a 4. Mert a kedvenceik már bent voltak, de hát ez van, a közönség döntött és ByeAlex megy. Hát sok sikert nekik!!!! ha már így alakult.
Kapcsolódó sztárok
18 éves lenne most az Alkonyat Renesmee-je: így él az őt alakító színésznő

Hűha, így repül az idő!
Saoirse Ronan a férjével lépett a vörös szőnyegre

Ritkán jelennek meg együtt nyilvánosan.
James McAvoy felfedte, hogy melyik Harry Potter karaktert játszotta el majdnem

Jelentkezett egy szerepre.
Már nem kellene, Britney Spears mégis fizeti a gerektartási díjat exének

Már mindkét fia elmúlt 18 éves.
18+ Charlie Hunnam lesz a következő sorozatgyilkos

Kiderült, kit követ a Szörnyeteg harmadik évada.
Együtt ebédelt Ben Affleck és Jennifer Lopez

Újra találkoztak a válás benyújtása után.
Depresszió, szorongás, alkoholfüggőség – Lucy Hale két éve kezdett új életet

Komoly problémákkal küzdött a PLL sztárja.